A köztársasági Szociális-Gazdasági Tanács elfogadta az Önálló Szakszervezet és a Függetlenség Szakszervezeti Szövetség kezdeményezését, hogy töröljék el az előrehozott öregségi nyugdíjasok büntető levonását.
A javaslat szerint azoknak, akik az előrehozott nyugdíjba vonulást választották (vagyis a munkaéveik száma elérte a nyugdíjba vonuláshoz szükségest, de az életkoruk nem) a 65. életévükig kapnának csökkentett nyugdíjat, utána viszont már nem, vagyis a levonás megszűnne.
A szakszervezetek emlékeztetnek arra, hogy a büntetéseket 2014-ben vezették be nyilvános vita nélkül és számos munkavállaló akarata ellenére. A nyugdíjtörvény módosítására irányuló kérelmeket minden új kormánynak átadták, és a mostani a hetedik kezdeményezésük!
A havi nyugdíj akár 20,4%-os csökkentése – elfogadhatatlan és társadalmilag igazságtalan, mert azokat a munkavállalókat sújtja, akik évek óta befizetik (befizették) a járulékokat.
A jelenlegi előírások szerint az előrehozott nyugdíjba vonulás esetén minden egyes hónap 0,34 százalékos csökkentést jelent, vagyis, ha valaki öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt vonult nyugállományba, a nyugdíja 20,4 százalékkal alacsonyabb a a teljes összegnél.
Az elfogadott kezdeményezés szerint a levonások csak a 65. életév betöltéséig lennének érvényesek. Ezt követően a jogosult a munkával töltött évei alatt megszerzett nyugdíj teljes összegét kapja meg. Ez a változás mind a jelenlegi, mind a jövőbeli korkedvezményes nyugdíjasokra vonatkozik.
A Költségvetési Tanács figyelmeztet, hogy a büntetések eltörlése a közszférában dolgozóknak kedvezne leginkább, míg a hosszabb tapasztalattal rendelkező fizikai dolgozók védelem nélkül maradnának. A szakértők úgy vélik, hogy a költségvetés megnövekedett költségei veszélyeztethetik a Nyugdíjalap stabilitását.
A Munka-, foglalkoztatási és szociális ügyi Minisztérium bejelentette, hogy a nyugdíjtörvény módosításai az év végére véglegesíthetők, miután az állami hatóságok elvégezték a szükséges gazdasági elemzéseket. A kormány várhatóan hamarosan végleges döntést hoz. (T. M.)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

