Egyre világosabb, hogy valakinek érdekében áll az erőszak és a társadalmi szembenállás – jelentette ki Milan Ćulibrk, a Radar hetilap újságírója és szerkesztője az országos tüntetések során történt összecsapásokra reagálva. „Mostanra a polgárháború szélére sodródtunk” – mondta Ćulibrk az N1 Televíziónak, és hozzátette: nem lenne semmiféle összetűzés, ha az államfő úgy döntene, hogy az SNS irodák elé nem verőembereket és álarcosokat, hanem csak a rendőrséget vagy a csendőrséget vezényli ki.
Szerda este Szerbia-szerte tüntetéseket tartottak a verbászi és palánkai rendőri fellépés miatt. Sok városban az uralkodó párt hívei már a tiltakozók előtt megjelentek a pártközpontoknál.
Újvidéken a párt szimpatizánsai pirotechnikai eszközökkel támadták meg a tüntetőket, majd verekedés is kialakult.
A Szerb Haladó Párt újvidéki irodája előtt egy ismeretlen férfi fegyvert rántott. Ivica Dačić belügyminiszter később azt nyilatkozta, hogy az illető a szerb hadsereg zászlósa volt, aki „védett személy biztosítását látta el szolgálatban”.
„Ha nem húzza elő a szolgálati fegyverét, és nem használja, biztos vagyok benne, hogy neki is, és másoknak is súlyos következményekkel kellett volna szembenézniük – talán az életüket is elvesztették volna” – fogalmazott Dačić.
Belgrádban a tüntetők megpróbálták megközelíteni a Ćacilendként hírhedté vált sátortábort, de a rendőrség útjukat állta, így a Slavija tér és a környező utcák lezárásával tiltakoztak. A Jogi Kar környékén több embert letartóztattak, és a rendőri brutalitásról is készültek felvételek. Nišben a csendőrség összecsapott a tüntetőkkel.
„Félek, hogy ez az új valóság. És attól is tartok, hogy ez nemcsak a jelen, hanem a jövő is. Ezek a jelenetek folytatódni fognak. Minden azt mutatja, hogy valaki tudatosan provokálja ki az összecsapásokat. Mostanra a polgárháború szélére sodródtunk”
– mondta Ćulibrk az N1-nek.
Hangsúlyozta: egészen nyilvánvaló, hogy ez valakinek az érdeke.
„Nem történnének ilyen összecsapások, ha a köztársasági elnök csak rendőrt vagy csendőrt vezényelne ki az SNS irodák elé – nem pedig verőembereket, fekete pólósokat, símaszkosokat.”
„Tíz éve élünk fantomokkal, akik rombolják az államot”
Emlékeztetett: hasonló maszkos, fekete ruhás alakok 2016-ban is feltűntek, amikor lerombolták a belgrádi Savamala városrészt.
„Tíz éve élünk együtt ezekkel a fantomokkal, akik rombolják az államot, aztán épp azok ellen indítanak eljárást, akik a jogállamiság működéséért harcolnak. Azok ellen, akik azt akarják, hogy az intézmények végezzék a dolgukat, és hogy az újvidéki tragédia felelőseit, valamint a korrupcióban érintetteket vonják felelősségre.”
Aleksandar Vučić ugyanazon az estén, miközben híveihez beszélt Belgrádban, azt állította, hogy az SNS újvidéki irodájában 64 sérült pártszimpatizáns tartózkodik, és hozzátette:
„Nem lesz kegyelem sem a huligánoknak, sem a verőembereknek.”
Erre reagálva Ćulibrk kijelentette:
„Vučić nem az ország elnökeként viselkedett, hanem pártvezérként. Formailag ugyan köztársasági elnök, de amit szerdán tett, azzal világossá tette: ő az SNS elnöke, nem pedig az államfő, akinek az alkotmány szerint a nemzeti egységet kellene képviselnie.”
„Aleksandar Vučić két részre szakította az országot: azokra, akik mellette állnak és rá szavaznak, és azokra, akik egy jobb államot akarnak, ahol nem egy ember dönt mindenben, hanem az intézmények működnek.”
A rendőrségi fellépésről pedig úgy nyilatkozott:
„Amit a rendőrség tesz, az szégyenletes. Nem a közrendet védik, hanem az SNS párthelyiségeit őrzik.”
Rendőrként fellépő álarcos verőemberek Zimonyban (Fotó: Amir Hamzagić/Nova.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

