„Kedves polgártársaim, egy kis figyelmet és egy kis szívességet kérnék tőletek” – így kezdődik az a közösségi oldalon megosztott üzenet, amelyet az óbecsei Nagy-Tóth Ildikó tett közzé.

„Aki ismer, tudja, hogy ez nem jellemző rám, és nagyon nehezemre esik, de most már ég a ház. Nem tudok csak magamra gondolni, ezért kénytelen vagyok hozzátok fordulni, de igyekszem rövid lenni és nem untatni benneteket” – írja a meleg hangulatú üzenetében, amely így folytatódik:

„A helyzet a következő: több mint hat hónappal ezelőtt agresszív mellrákot állapítottak meg nálam, elvégezték a biopsziát, és meghatározták a terápiát azzal a céllal, hogy a daganat beburkolódjon és műthető legyen. Fél éven át a heti egy kemoterápiás kezelés nem hozta meg a kívánt eredményeket, ezért utánanéztem, mi mást tehetnék még magamért. Egy sorstárs révén, akinél jó eredményeket értek el, értesültem egy kanadai orvosról, aki a diagnózisok alapján határozza meg a terápiákat és követi az egészségi állapot alakulását. Ez azonban havi 1400 dollárba kerül, amit mi nem tudunk összegyűjteni.

Első szándékom az volt, hogy egy jótékonysági alapítványon keresztül indítok egy segélyszámot, viszont a pénzeszközök felhasználásáról ők döntenek, és sok mindent nem fedeznek, például táplálékkiegészítőket, külföldről származó gyógyszereket, pedig ezek a szükséges összeg felét teszik ki.

A legidősebb gyermekem dolgozik, a gyerekek apja részt vesz a felügyeletben, én pedig mindezek mellett még mindig dagasztok, sütök és kovászos kenyeret árulok, ezzel egészítem ki a költségvetést, így a mindennapi megélhetés nem probléma, és nem is témája ennek a bejegyzésnek.

Ez lenne az utolsó dolog, amit megtennék, ha csak rólam lenne szó, és nem lennék három gyermek anyja, akik közül a legfiatalabbnak agyi bénulása van – írja az édesanya, aki a közösségi oldalon csatolt egy képet a diagnózisáról és közzétette a bankszámlaszámát is, és azzal fejezte be az üzenetét, hogy:

Előre is köszönök mindenféle segítséget, hiszen azzal is segítetek, ha megosztjátok ezt a bejegyzést.

Minden jót kívánok mindenkinek, jó egészséget.”

Aki anyagi támogatást szeretne küldeni Nagy-Tóth Ildikónak, az megteheti a 340-32243908-98-as számlaszámra (cím: Pecze Ferenc 27., 21220 Óbecse).

________________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!