Mateja Nikolić egyike annak az öt diáknak, akiket vasárnap előállítottak Nišben. Az egyetemi hallgató, miután szabadon engedték, az N1-nek elmondta, hogy a rendőrök elvették tőle a csokis tejét, a nála lévő pestószószt és a búvármaszkot.

Délután négy órakor állították meg a rendőrök az utcán, majd bevitték a rendőrőrsre, ahol órákon át kihallgatták.
„A rendőrök hazafelé úton állítottak meg, beültettek a rendőrautóba és idehoztak. Bevásárolni mentem, ahogy látszik is, papucsban voltam. Vettem tésztát, csokis tejet, pesztószószt, búvármaszkot és egyebeket. Ezeket a tárgyakat elvették tőlem, holnap fogják visszaadni” – mondta.

Hozzátette, hogy a telefonját is elvették egy-két órára, de aztán visszakapta.
„A kihallgatás végén, állampolgári minőségemben, visszakaptam a telefonomat, és szabad ember voltam, tehát elmehettem volna. Azonban az egyik rendőr, aki nem akarta megmondani a nevét, csak azt mondta, hogy Danilo a bűnügyi rendőrségtől, levitt az alsó szintre, és ott még egy órán keresztül beszélgetett velem. Pedig letelt a négyórás rendőrségi őrizetem, így onnantól már elmehettem volna. Mégis visszatartottak egy órán át, kérdezgetett mindenféle dologról, annak ellenére, hogy jeleztem: hazamegyek, nincs értelme tovább maradnom, mivel sem bűncselekmény, sem szabálysértés nincs, ami miatt ott kellene tartani, és nem is vagyok gyanúsított. Erre azt mondta, várjak még öt percet, jönnek a kollégái. Meg is érkezett két férfi, azt hiszem, a Biztonsági-Információs Ügynökség (BIA) emberei voltak. Ők folytatták a beszélgetést velem” – magyarázta.

Mateja hangsúlyozta, hogy a kezdetektől fogva ragaszkodott ahhoz, hogy ügyvédet hívhasson, de ezt először nem engedték meg neki.
„Csak akkor vezettek a felügyelőhöz, amikor nagy nehezen kiharcoltam, hogy felhívhassam az ügyvédemet. Először ők akartak hívni valakit, de én mondtam, hogy a saját ügyvédemet akarom. Körülbelül tíz perc múlva engedték, hogy felhívjam, de akkor ő nem vette fel a telefont, és ezt követően a rendőrök elvették tőlem a mobilomat. Így sem az ügyvédemet, sem más ügyvédet nem tudtam elérni. Végül tehát állampolgárként, ügyvéd jelenléte nélkül, három rendőrségi nyomozó és egy rendőrtiszt jelenlétében adtam vallomást” – mondta Mateja.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!