Ana Brnabić azzal a kijelentésével, miszerint a tetőomlás nem baleset volt, hanem a azért döntötték le, hogy ezzel elkezdődjön egy színes forradalom, az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és az Európai Unió országait vádolta meg azzal, hogy megtervezték és végrehajtották azt a terrorcselekményt, amelyben 16 ember vesztette életét – emlékeztetett Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának vezetője, írja az N1.

Đilas hozzátette, hogy Ana Brnabić és főnöke, Aleksandar Vučić több tucat alkalommal nyilvánosan kijelentették, hogy Szerbiában a nyugati titkosszolgálatok színes forradalmat szerveznek.

„Tehát egyes országok, például Amerika, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Vučić hatalomból való eltávolításának szándékával szabotázst hajtottak végre és megöltek 16 embert! Ilyen vádakkal illette a nyugati országokat és vezetőiket az a személy, aki az államban a második legfontosabb tisztséget tölti be, és aki több cikluson át vezette a szerb kormányt. Az a tény, hogy mi, Szerbiában, tudjuk: Ana Brnabić gyakran mond értelmetlenségeket, vagyis összefüggéstelen szavakat, amelyeknek mondatot kellene alkotniuk, nem csökkenti annak a negatív következményeit, amelyeket nyilatkozatai és viselkedése Szerbiának okozhatnak” – mondta Đilas.

Szerinte az egyetlen megoldás az, hogy Ana Brnabić azonnal mondjon le a parlament elnöki tisztségéről, és minden állami tisztségviselő, élükön Aleksandar Vučićtyal, határolódjon el a kijelentésétől.

„Természetesen az ügyészségnek is eljárást kell indítania ellene rémhírterjesztés miatt. Mert azok az emberek, akik elhiszik a szavait, joggal félnek attól, hogy egy ilyen terrorcselekmény megismétlődhet. Természetesen ez nem fog megtörténni, hiszen Brnabić nem mondott volna ki ilyen szörnyű hazugságot Aleksandar Vučić tudta és beleegyezése nélkül. Ez pedig még egy okkal több arra, hogy az összes többi bűncselekmény mellett, amelyet ez a szervezett bűnözői csoport végrehajt, minden tagját bíróság elé állítsák. Ez most ugyan nem fog megtörténni, de a közeljövőben biztosan eljön az ideje” – zárta szavait Đilas.

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!