Továbbra is a Bölcsészettudományi Kar épülete előtt tartózkodnak azok az egyetemi hallgatók, akiket kedd reggel kidobtak az Újvidéki felsőoktatási intézményből.

A diákok sátrat állítottak fel az épület bejáratánál, a helyszínre traktorokkal érkeztek mezőgazdasági termelők is, míg az újvidékiek szervezetten visznek ételt, vizet és egyéb szükséges dolgokat a demonstrálók számára.

A helyzet jelenleg nyugodt, írja a 021.rs.

Mint arról korábban beszámoltunk, kedden hajnalban a kar blokádját szervező hallgatók azt közölték, hogy a dékán „néhány professzorral együtt berontott az épületbe, kizárta őket, és kicserélte a zárat”.

Elmondásuk szerint fegyelmi eljárásokkal is megfenyegette őket.

„A dékán magával hozta az alváshoz szükséges felszerelését, és közölte, hogy addig marad, ameddig szükséges. Minden hallgató elhagyta az épületet” – nyilatkozta az egyik kizárt hallgató.

A Bölcsészkar dékánja, Milivoj Alanović korábban nem támogatta a hallgatók által bejelentett blokádot, emiatt három dékánhelyettes is lemondott.

Alanović a 021.rs portálnak úgy nyilatkozott, hogy kedden reggel semmi szokatlan nem történt a karon, csupán egy professzori csoport tért vissza munkahelyére.

„Úgy vélem, megértették a szándékainkat, és arra kértük őket, hogy vegyék fel személyes tárgyaikat, majd egy idő után hagyják el az épületet, hogy elkezdhessük az előkészületeket. A hallgatók kimentek, nem történt semmilyen probléma vagy incidens” – fogalmazott a dékán.

A 021.rs arra a kérdésére, miszerint megfenyegette-e fegyelmi eljárással a diákokat, Alanović azt válaszolta, hogy csupán tájékoztatta őket arról, hogy amit tettek, azért fegyelmi felelősségre vonhatók, mivel az épület munkaidőn kívüli elfoglalása súlyos szabálysértésnek minősül.

Noha a hallgatók elhagyták az épületet, a dékán elmondása szerint ő bent marad, határozatlan ideig.

Magára zárta a kiürített egyetemet a dékán

Nyugodt a helyzet a Bölcsészettudományi Kar épületénél (021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!