A tankönyvek kiszállítása a közbeszerzési eljárás során felmerült váratlan okok miatt késik – tájékoztatta azonos tartalmú közleményben a szülőket, illetve diákokat a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola és a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola.
A tanintézmények honlapján közzétett tájékoztatás szerint mindkét iskola időben, a hatályos jogszabályoknak megfelelően indította el a közbeszerzési eljárást. Annak lefolytatását és az ajánlatok felbontását követően ki is választották a legkedvezőbb ajánlatot. Azonban a kiválasztott ajánlattevő elektronikus úton értesítette az iskolákat, hogy vis maior vagy egyéb előre nem látható körülmények miatt nem tudja vállalni a szerződéskötés feltételeit. A törvénynek megfelelően az iskolák felkérték a második helyen rangsorolt ajánlattevőt a szerződés megkötésére, ám az is elállt a szerződéskötéstől.
Ezért most az említett két iskola újraindítja a közbeszerzési eljárást, melynek ajánlattételi határideje előreláthatólag 2025. szeptember első napjaiban jár le. A tankönyvek kiszállítása az új eljárás lezárultát követően, várhatóan 2025. szeptember hónap folyamán történik meg.
Mindkét iskola azt ígéri, hogy a tankönyvek ideiglenes hiánya nem fogja befolyásolni az oktatás minőségét, a tanárok pedig alkalmazkodnak a kialakult helyzethez, és a tananyag feldolgozását úgy alakítják, hogy a tanulók zavartalanul követhessék az órákat.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

