Soros Györgyöt és fiát a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények szigorúbb büntetését lehetővé tevő RICO-törvény alapján kellene megvádolni – írta Donald Trump amerikai elnök a Truth Social nevű saját közösségi oldalán. Az amerikai elnök szerint Sorosék támogatták az Egyesült Államokban történt erőszakos tüntetéseket.
Donald Trump azt írta, hogy Soros György milliárdost és fiát – akit az elnök radikális baloldalinak nevezett – az úgynevezett RICO-törvény alapján kellene megvádolni, mert többek között támogatták az Egyesült Államokban történt erőszakos tiltakozó megmozdulásokat.
Trump szerint Soros és a „pszichopaták csoportja” nagy károkat okozott az Egyesült Államoknak.
„Legyetek óvatosak, figyelünk rátok”– írta Donald Trump.

Fotó: Markus Schreiber/AP

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!