Sajnálatos európai jelenség, hogy a patrióta, szuverenista vezetőket igyekeznek kiiktatni, s ezért fontos kiállni a demokratikusan megválasztott vezetők, így például Milorad Dodik boszniai szerb elnök mellett is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Milorad Dodikkal közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Európa jelenleg kifejezetten súlyos biztonsági válsággal szembesül, több mint három és fél éve háborús vészhelyzet áll fenn, ezért az utolsó dolog, amire szükség lenne most, az egy további krízis a Nyugat-Balkánon.
„Sajnos azonban úgy látjuk, hogy az ukrajnai háború meghosszabbítását előidéző nyugat-európai politikusok a Nyugat-Balkán esetében is ugyanazt a hasonlóan hibás hozzáállást mutatják, mint Ukrajna esetében, és ez rendkívül veszélyes” – figyelmeztetett. Ennek kapcsán elítélte, hogy a nyugat-európai politikusok a lenézés, a kioktatás, a fenyegetések, a szankciók eszközével élnek egyes nyugat-balkáni nemzetekkel és a vezetőikkel szemben.
Dodik, akinek Bosznia-Hercegovina Központi Választási Bizottsága (CIK) megszüntette elnöki mandátumát a boszniai Szerb Köztársaságban, azt mondta: a Szerb Köztársaság nagyon gyorsan hoz majd döntést az önállóságról abban az esetben, ha a fejlemények kedvezőtlenül alakulnak, és köszöntet mondott Magyarországnak a támogatásért.
November 23-án lesz előrehozott választás a bosznai szerb entitásban
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

