A spanyol El Periódico című lap cikke megállapítja, hogy a fiatalok „az első sorokba álltak a szerbiai tartós és tömeges polgári lázadásban”, és rámutat, hogy ebben „egyre inkább részt vesznek lányok és nők is, bár ők is a megtorlás és megfélemlítés célpontjai”.
A jelentés említi a brutális rendőri fellépést Nikolina Sinđelić egyetemistával szemben, aki ellen nemi erőszakkal való fenyegetés is elhangzott, és megjegyzi, hogy ez még erősebb ellenállást váltott ki a fiatal nőkből, egyetemistákból és polgárokból, akik hónapok óta tiltakoznak a korrupció ellen Szerbiában.
Az El Periódico hozzáteszi, hogy Ivica Dačić belügyminiszter céfolta Nikolina Sinđelić állításait, azt állítva, hogy a letartóztatáskor nem történt bántalmazás, és azt mondta, hogy ő „akarta megtámadni a rendőrséget”, valamint, hogy egyszurkolói fáklya volt nála.
A spanyol napilap közli Biljana Jevtić, a FemPlatz női szervezet igazgatójának véleményét is, miszerint a hatalom taktikája, amely nyilvános verésekkel és intim felvételek jogellenes közzétételével próbálja megfélemlíteni a nőket, „a patriarchális rendszerre építve célja, hogy nyilvánosan megalázza a nőket, ezzel elnémítva a hivatalos állásponttól eltérő véleményeket és tiltakozásokat”.
Az El Periódico cikk szerint „az, ami Nikolával történt, csak a jéghegy csúcsa”, Biljana Janjić ugyanis elmondta, hogy a FemPlatz több mint 50, a szerbiai tüntetések során részt vevő nőkkel szembeni súlyos erőszakos esetet hozott nyilvánosságra.
Kifejtette, hogy a korrupció elleni tiltakozások tavaly novemberi kezdete óta számos erőszakos eset történt: autókkal támadtak tüntetőkre és megverték őket, a rendőrség brutálisan lépett fel, intim felvételeket hoztak hozatala, az interneten, valamint a hatalom által ellenőrzött tévécsatornákban fenyegettek és sértegettek.
Fotó: Mina Delić
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

