Több száz polgár gyűlt össze kedden este Čačakon a „A város fertőtlenítése és rágcsálóirtása a Ćaci-parádé után” jelszó alatt megtartott tiltakozáson.

A résztvevők 20 órakor gyülekeztek a čačaki gimnázium előtti téren, majd lezárták a közeli kereszteződést a forgalom elől.

Ismet Solova civil aktivista az összegyűlt polgároknak elmondta, hogy aznap este „fertőtlenítést” hajtanak végre azokban a čačaki utcákban, ahol vasárnap a Szerb Haladó Párt (SNS) hívei vonultak fel.

A tiltakozást meghirdető két informális polgári csoport, a Pokretač és a Čačaki Polgárok Blokádban néhány aktivistája fertőtlenítőszerrel permetezte le a teret, majd tömjénfüsttel „füstölte meg” a tiltakozókat.

Az összegyűltek között jelen volt Mirko Mirković, a čačaki középiskolai gépészeti iskola tanára is, akit a rendőrség szeptember 5-én vett őrizetbe az újvidéki tüntetés után.

A résztvevők tapssal és a „Pumpáld, pumpáld!” skandálással köszöntötték őt.

A tiltakozók a rendezvény végén azokon az utcákon vonultak végig, ahol vasárnap a haladópárti menet haladt, és fertőtlenítőszerekkel locsolták, valamint tömjénfüsttel füstölték be az útvonalat.

A megmozdulás incidens nélkül ért véget, körülbelül 21.30-kor.

Fertőtlenítették városukat a čačakiak a haladópárti Ćaci-parádé után (Fotó: Printscreen/X/@nije_zlato)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!