Lódarazsak támadtak emberekre a Tarcal-hegyen (Fruška gora) szombaton, miközben részt vettek a Bukovac maratonon. A 021.rs információi szerint a lódarazsak a Stolovi és Branko sírja közötti úton támadták meg az embereket.

Két személyt az ügyeletre kellett szállítani, állapotuk kielégítő.
A Fruška gorán sétálók és maratonfutók több csípést is elszenvedtek, de nem mindenki kért orvosi segítséget.

„Mi elég rosszul jártunk. Négy embert csíptek meg, közülük egy fiút öt-hat alkalommal. Szerencsére mindannyian jól vannak” – írta egy maraton résztvevője.
„Amikor utánam jöttek, a hangjuk alapján azt hittem, hogy egy drón követ. De amikor megláttam a rajt, gyorsítottam, és nem bántottak. Viszont aki megállt és hadonászott a kezével, azt megtámadták” – írta a 021.rs olvasója, aki jelentette az esetet a szerkesztőségnek.

A lódarazsak támadása miatt a Hegyi Mentőszolgálat is közbelépett.

A megtámadottak felhívták a figyelmet arra, hogy a Fruška gora Nemzeti Parknak rendszeresen irtania kellene a lódarazsak fészkeit, különösen a gyalogösvények mentén.

Mit kell tenni támadás esetén?

A lódarazsak nyáron aktívak, ekkor építik fészkeiket, és nagyszámú rovarral táplálkoznak. Akkor támadnak, ha fenyegetve érzik magukat, például amikor valaki a fészkük közelébe megy.

Ha fészket talál, értesíteni kell az illetékes szolgálatokat, mert először el kell pusztítani a fészekben lévő lódarazsakat, és csak utána lehet azt eltávolítani. Semmiképpen ne közelítse meg, és ne próbálja meg saját maga eltávolítani.

A lódarázscsípés fájdalmas lehet, kísérheti csípő érzés, viszketés, bőrpír és duzzanat a csípés helyén. Különösen veszélyes lehet, ha az arc vagy a nyak környékét éri a csípés.

Túlérzékeny személyeknél – figyelmeztet a stetoskop.info – súlyos anafilaxiás sokk alakulhat ki, ami életveszélyes, heveny allergiás reakció, hirtelen vérnyomáseséssel, szövetduzzanattal és légzési nehézséggel a túlzott immunválasz következtében.

A csípés helyét nem szabad vakarni. Hűteni hideg víz alatt lehet, vagy jégdarabot tenni rá. Helyileg jégtömlőt, kortikoszteroid kenőcsöt vagy krémet lehet alkalmazni.

Méhek, darazsak vagy lódarazsak csípése után figyelni kell a túlérzékenységi tünetek megjelenését – például erős fájdalom, duzzanat, légszomj. Azoknál, akiknél ezek a tünetek jelentkeznek, gyakran allergia alakul ki a méregre, és a következő csípés életveszélyes lehet, ha nem kapnak azonnali orvosi ellátást.

Ha a csípés a torokban történik, például ételben lévő rovar miatt, azonnal orvoshoz kell fordulni, mert fulladás is bekövetkezhet. Elsősegélyként, amíg orvoshoz ér, jégkockát kell szopogatni – tanácsolja a stetoskop.info.

Lódarázs (Shutterstock)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!