Szerbiában az elmúlt öt évben 202 ember halt meg mérgezés következtében, az esetek 11 százaléka Belgrádban történt.
Marija Marković doktornő, a belgrádi Városi Közegészségügyi Intézet munkatársa a Politika című lapnak elmondta, hogy a nem szándékos mérgezések világszerte komoly problémát jelentenek, és különösen veszélyeztetettek a 14 év alatti gyermekek.

„A gyerekek természetüknél fogva kíváncsiak, és játék, tapintás, valamint tárgyak szájukba vételével tanulnak. Sajnos előfordul, hogy veszélyes anyagokkal kerülnek kapcsolatba, amelyek mérgezést okoznak” – mondta Marković.

Elmondása szerint a gyermekek leggyakrabban gyógyszerektől, tisztítószerektől és kozmetikai termékektől mérgeződnek meg.
„Sok méreg késleltetve fejti ki hatását. A mérgezés tünetei néha csak több óra vagy akár napok elteltével jelentkeznek. Az egyik tévhit az, hogy azonnal hánytatni kell a gyermeket, ha valami veszélyeset lenyelt. Ez sokszor csak ront a helyzeten” – tette hozzá dr. Marković.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!