A belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában meggyilkolt gyermekek és a gondnok, Dragan Vlahović családtagjai bejelentették, hogy azzal a kezdeményezéssel fordulnak az Igazságügyi Minisztériumhoz, amelyben kérik a büntetőjogi felelősség korhatárának 14-ről 12 évre történő leszállítását.
Amennyiben a kezdeményezést elfogadnák, ezt a Büntető Törvénykönyv, valamint a Kiskorúak által elkövetett bűncselekményekről és büntetőjogi védelmükről szóló törvény módosításával lehetne megvalósítani.
A 2023. május 3-án a Ribnikarban történt tragédia áldozatainak családjai közleményükben azt is kérték a minisztériumtól, hogy vezessék be a szülők büntetőjogi felelősségét a gyermekeik által elkövetett súlyos bűncselekmények esetén, valamint hogy töröljék el azt a tilalmat, amely szerint a fiatal felnőtt (18–21 éves) nem kaphat életfogytiglani börtönbüntetést, hanem a biológiai és pszichológiai érettség, valamint az elkövetett bűncselekmény körülményei alapján lehessen kiszabni a törvény által előírt maximális büntetést.
A szülők értékelése szerint, ha Szerbia 12 évre szállítaná le a súlyos, erőszakos bűncselekményekért járó büntetőjogi felelősség korhatárát, azzal követné a modern tendenciákat, és világos megelőző üzenetet küldene: a jogrend felismeri a valóságot, és a brutális viselkedés nem maradhat büntetlenül.
Az áldozatok családjai hangsúlyozták, hogy fontos a szülői büntetőjogi felelősség bevezetése is:
„A szülő felelősségének kérdése is fontos, ha súlyos gondatlanságból elmulasztja felügyelni gyermekét, ha ösztönzi, tanítja vagy lehetővé teszi számára a bűncselekmény elkövetését, és bizonyos esetekben, amikor a magatartása jelentősen hozzájárult a bűncselekményhez, bűnrészesként felel, mintha maga követte volna el a bűncselekményt. Az ilyen megoldások összhangban vannak más jogi gyakorlatokkal, a szülői felelősség korszerű szabályozásával” – áll a Ribnikar tömeggyilkosság áldozatainak családjai által kiadott közleményben.
A szülők azt is kiemelték, hogy rendezni kell azok felelősségét is, akik a gyermekeket bűncselekmények elkövetésére használják fel.
Hozzátették, hogy világosan meghatározott megelőző mechanizmusok és a törvény következetes alkalmazása nélkül a felelősség homályba vész, ami bátorítja az erőszakot és büntetlenségérzetet kelt.
„Ez a kezdeményezés nem a vég, hanem a kezdet – a szikra, amelynek szélesebb reformot kell elindítania, és egyesítenie kell a szakértőket, az intézményeket és az egész társadalmat egy biztonságosabb környezet megteremtésében” – üzenték a Božović, Kobiljski, Asović, Martinović, Negić, Dukić, Aćimović, Anđelković, Čikić és Vlahović családok.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

