A szerbiai egyetemisták immár hivatalosan is az idei Saharov-díj jelöltjei, amely az Európai Unió legmagasabb szintű elismerése az emberi jogokért végzett munkáért, írja a 021.rs.
Az Európai Parlament (EP) politikai csoportjai és képviselői kedden mutatták be ezt és többi jelölésüket, a három döntősre októberben szavaznak majd.
A hallgatókat az Újítsuk meg Európát képviselőcsoport terjesztette fel a Saharov-díjra, hangsúlyozva, hogy küzdelmük az Európai Unió alapvető értékeit tükrözi, és inspirációt jelent Szerbia határain túl is.
„A szerbiai egyetemisták fiatalokat és idősebbeket egyaránt megihlettek. Csak csodálatot érzek irántuk, akik az emberi méltóságért és a jogállamiságért küzdenek. Nemcsak a Nyugat-Balkánt, hanem egész Európát inspirálják” – jelentette ki Helmut Brandstetter EP-képviselő.
Hozzátette: a szerbiai hallgatók bátor fiatalok, akik szembe mernek szállni a tekintélyelvű rezsimmel, saját biztonságukat is kockára téve.
Brandstetter szerint olyan fiatalokra van szüksége Európának, akik kiállnak az európai értékekért, szemben azokkal, akik inkább Kína vagy Oroszország érdekeit képviselik.
Irena Joveva EP-képviselő kiemelte, hogy a hallgatók tiltakozása már tizenegy hónapja tart, annak ellenére, hogy egyre erősebb az elnyomás egy olyan rendszer részéről, amely szerinte egyre inkább hasonlít a belorusz rezsimre. Emlékeztetett arra is, hogy a hallgatók letartóztatásokkal néznek szembe, és éhségsztrájkra is kényszerülnek.
„Bátorságukkal egész Európáért harcolnak. Nem engedhetjük, hogy elveszítsék hitüket az európai értékekben” – mondta Joveva.
A további idei jelöltek:
- Mzija Amaglobeli és a grúziai prodemokratikus tiltakozások mozgalma – Rasa Juknevičienė EP-képviselő és további 60 képviselő jelölése,
- A budapesti Pride – a Zöldek / Európai Szabad Szövetség csoport, Mark Angel, Kim Van Sparrentak és további 43 tag jelölése,
- A konfliktuszónákban dolgozó újságírók és segélyszervezeti munkatársak – jelölőjük a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakció,
- A palesztin újságírók (Hamza és Vael al-Dahdúh, Plestia Alakad, Sirin Abu Aklé, Ain Media – Jászer Murtadzsa és Rosdi Szaradzs emlékére) – jelölte a Baloldal (GUE/NGL),
- Charlie Kirk – jelölte az Szuverén Nemzetek Európája csoportja,
- Andrzej Poczobut – az Európai Néppárt és az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjának jelöltje,
- Boualem Sansal – a Hazafiak Európáért csoport jelöltje,
- A szerbiai egyetemisták – az Újítsuk meg Európát frakció jelölése.
A jelölteket a Külügyi Bizottság, az Emberi Jogi Albizottság és a Fejlesztési Bizottság közös ülésén mutatták be.
David McAllister, a Külügyi Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az emberi jogok és a szólásszabadság olyan alapvető értékek, amelyeket a jelenlegi globális helyzetben különösen fontos védelmezni.
„Egy olyan időszakban, amikor világszerte veszélyben van a demokrácia, és emiatt életek vesznek el, ez a díj különleges jelentőséggel bír” – mondta McAllister.
Illusztráció (Mina Delić)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

