A Szerbia Új Arca a leghatározottabban elítélte azt az incidenst, melynek keretében egy Milojević nevezetű személy brutálisan bántalmazott egy szabadkait, és a személy követett el, és a párt helyi szervezete arra szólította fel az illetékeseket, hogy azonnal vonják eljárás alá az elkövetőt.
Szerbia Új Arca közleményében úgy fogalmaz: az eset tragikus látlelete annak, milyen állapotok uralkodnak jelenleg a társadalomban, ahol az emberek már az utcán sincsenek biztonságban, és az erőszak a mindennapok részévé vált.
A történtekért a párt szerint Stevan Bakić polgármester közvetlenül is felelős, hiszen – mint írják – képtelen olyan biztossá tenni a várost, amilyen valaha volt, és amire a polgárok még jól emlékszenek.
Az ellenzéki párt szerint a rend és a biztonság helyett Bakić lojalistái erőszakot és megfélemlítést alkalmaznak.
„Mindezek miatt követeljük Stevan Bakić polgármester haladéktalan és visszavonhatatlan lemondását, mert egy olyan várost, amely a bizonytalanságba és az erőszakba süllyed, nem vezethet olyan ember, aki elveszítette a kontrollt és a polgárok bizalmát” – zárul a közlemény.
Mint ismeretes, az incidensről, amelyről az illetékes intézmények nem adtak ki hivatalos tájékoztatást, először Sebők Róbert, a Szabadság és Igazságosság Párt szabadkai vezetője számolt be a nyilvánosságnak:
Sebők: Ismert haladó párti politikus brutálisan bántalmazott egy idős szabadkai férfit
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

