Egy belgrádi call center-hálózat mintegy 250 millió euróval csapta be az embereket világszerte hamis pénzügyi befektetéseken keresztül.
Az egymással összekapcsolt cégek és befektetési platformok mögött – amelyek között ott volt az angol Leeds United egyik szponzora is – a nyomok egy korábban pénzmosásért elítélt izraelihez vezetnek – derítette ki a BIRN és az Investigate Europe.
A szerb és a német ügyészség által vizsgált belgrádi call centerek becslések szerint mintegy 70.000 embert csaptak be, hamis befektetéseket kínálva, például forex- és kriptovaluta-kereskedést. Az Europol által vezetett akció 22 helyszínen zajlott Szerbiában, Bulgáriában és Cipruson – Németország kezdeményezésére, ahová az első áldozatok fordultak. Belgrádban az Olympus Prime, a Man Marketing, az NPD Partner és az Asgard Kft. központjai voltak érintettek.
A belgrádi call centerek dolgozóit olyan csapatokba osztották, amelyek különböző országok polgárait célozták meg, és az ő nyelvükön szólították meg őket. Hamis neveket, kitalált személyazonosságot és előre betanult mondatokat használva pénzügyi tanácsadóként mutatkoztak be, hogy bizalmat szerezzenek, és pénzt csaljanak ki az áldozatoktól – köztük olyan nyugdíjasoktól is, akik így elvesztették teljes életük megtakarítását.
A call centerekben talált belső csevegésekből kiderül, hogy az ügynökök tudatában voltak a csalásoknak, de nem éreztek együtt az áldozatokkal – néha „idiótáknak” nevezték őket. Egyik beszélgetésben, miután egy ügynök jelezte, hogy az áldozatnak 40.000 eurója van befektetésre, a kollégája így válaszolt: „Szuper, rabolj!”.
A német rendőrség szerint a teljes kár akár 250 millió euró is lehet, az áldozatok Németországban, az Egyesült Királyságban, Írországban, Svájcban, Ausztriában, valamint Ausztráliában és Kanadában élnek.
A BIRN beszámolója szerint ezeknek a call centereknek világos hierarchikus felépítésük volt: az izraeli menedzserek álltak a csúcson, a szerb menedzserek irányították a napi működést és ők voltak felelősek a kapcsolatfelvételért az áldozatokkal.
Az egyik gyanúsított izraeli menedzsernek, Shai Doraninak az ügyészség körülbelül egymillió euró értékű vagyonát foglalta le Szerbiában, köztük egy belgrádi Belgrade Waterfront lakást. Dorani 2023 januárjában elhagyta Szerbiát, elkerülve a letartóztatást.
Szerbiában 21 embert vádoltak meg csalással, a kár 3,4 millió euróra tehető, de a vádiratot még a bíróságnak kell megerősítenie. A szélesebb körű nyomozás Szerbiában és Németországban még folyamatban van. Azonban a teljes hálózat mögött álló személyek továbbra is elkerülik a hatóságokat.
A BIRN és az Investigate Europe feltárta, hogy az izraeli üzletember, Eliran Oved és felesége, Liat Kourtz Oved fiktív cégek és régi üzleti partnerek hálózatán keresztül kapcsolódnak a call centerekhez és a hamis befektetési platformokhoz, amelyek révén az embereket becsapták.
Amikor az Oved házaspár állítólagos érintettségéről kérdezték a bűnszervezetben, a magas technológiai bűnözés elleni ügyész, Boris Majlat röviden csak annyit válaszolt: nem adhat információt a „folyamatban lévő nyomozásról”.
Az Oved házaspárt és a szövegben említett partnereiket nem vádolták meg semmilyen, a belgrádi call centerekkel összefüggő bűncselekménnyel. Egyikük sem válaszolt a megkeresésekre.
A teljes cikk a BIRN oldalán olvasható.
Illusztráció (Fotó: Pexels)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

