Az izraeli erők átvették az irányítást a Sumud Flotilla Adara nevű hajóján, amelyik humanitárius segélyt szállított Gázába – ezen a hajón volt a belgrádi Drámaművészeti Kar hallgatója, Ognjen Marković is – közölték a kar blokádban lévő egyetemistái, aki közzétették társuk videóját is, amelyben ő azt mondja: „Ha ezt e videót nézitek, az azt jelenti, hogy feltartóztattak és illegálisan őrizetbe vettek bennünket. Az a kérésem, hogy gyakoroljanak nyomást a szerb kormányra, hogy követelje a sürgős és méltóságteljes szabadon engedésemet, és ne legyen tovább társtettes a népirtásban”.

A több mint 50 hajóból álló flotilla augusztusban hajózott ki, rajta palesztinbarát aktivistákkal a világ minden tájáról és az Európai Parlament több képviselőjével.

Az izraeli erők szerdán tartóztattak fel több ilyen hajót is Gáza partjaitól nagyjából 110 kilométerre, amelyek megpróbálták áttörni a terület tengeri blokádját. A rajtaütés a flottila vezetőhajóján, az Almán kezdődött, ennek legénységét, köztük a svéd klímaaktivistát, Greta Thunberget is letartóztatta az izraeli katonaság.

A flotilla adatai alapján összesen 13 hajót állított meg Izrael. Az út szervezői közölték, hogy ennek ellenére a többi hajóval „rendíthetetlenül folytatják útjukat”, és úgy vélik, hajóikat illegálisan fogta el Izrael – írja a telex.hu.

Az izraeli haditengerészet korábban arra figyelmeztette a flotillát, hogy egy aktív harci övezethez közeledik, ezért álljanak le, cserébe pedig Izrael segíti a segélyek elszállítását Gázáig.

Izrael már júniusban és júliusban is megakadályozta, hogy aktivisták segélyszállítmányokat juttassanak el hajóval Gázába. Júniusban a Madleen nevű vitorlás fedélzetén tartózkodó 12 aktivistát az izraeli erők Gázától 185 km-re nyugatra elfogták, az utasokat, köztük Thunberget is, őrizetbe vették és végül kiutasították az országból. Júliusban 10 országból 21 aktivistát tartóztattak fel, akik a Handala nevű hajón próbálták megközelíteni Gázát. A flotta szervezői szerint küldetésük célja Izrael illegális gázai blokádjának megtörése.

Greta Thunberg a hajón (Fotó: Beta)

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!