A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöksége közleményben jelentette ki, hogy Slobodan Milošević, a párt egykori elnöke és korábbi szerb államfő „a globális imperializmus és a színes forradalmak első áldozata volt a világban”.

Az elnökség az ülésén, amelyen megemlékeztek a 2000. október 5-i események 25. évfordulójáról, úgy fogalmazott, hogy „akkor is külső nyomás nehezedett az országra, amelyet belső tényezők segítettek, azzal a céllal, hogy gyengítsék és aláássák Szerbia önállóságát”.

A közlemény szerint „fontos, hogy tanuljunk a múlt hibáiból, és ne engedjük, hogy azok megismétlődjenek”.

Az SPS elnöksége arról is tájékoztatott, hogy az ülésen egyhangúlag elfogadták a következő időszakra vonatkozó határozatokat és cselekvési terveket, valamint felhívást intéztek az ország valamennyi politikai szereplőjéhez, hogy őrizzék meg a békét és a stabilitást, és járuljanak hozzá a társadalmi feszültségek enyhítéséhez.

A párt közölte, hogy célja a Szerb Haladó Párttal (SNS) és Aleksandar Vučić elnökkel fennálló koalíció folytatása és erősítése.

__________________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!