Szerdán délben indul az első gyorsvonat Szabadkáról Belgrádba, amit az utasok is használhatnak. Ugyan a Szerb Vasút online menetrendjében még nem elérhető az indulások időpontja, a szabadkai vasútállomás mellett már kifüggesztették a menetrendet.

A vonat vasárnapig ingyenesen használható, azt követően 2000 dinárba kerül majd a retúrjegy Belgrád és Szabadka között.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is beszélt a vonat indulásáról és a menetrendről a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában kedden reggel. Azt mondta, “reggel 6 és este 10 között óránként fog járni a vonat. Lesz 9 pár Intercity vonat, ami azt jelenti, hogy csak a nagyvárosokban áll meg, és ez lesz a leggyorsabb, tehát itt 200 km/órás sebességről beszélünk, és lesznek olyanok is, amelyek egy picit lassabban fognak közlekedni, de csupán azért, mert megállnak minden állomáson. Például Kishegyesnél, Újzsedniken, és így tovább.

A kifüggesztett adatok szerint a vonalon 13 járat közlekedik Belgrád felé és ugyanennyi vissza. Éjszakai járatok nem lesznek.

A négy gyorsvonat Belgrád és Szabadka között csak Újvidéken és Verbászon áll meg, és az utat egy óra húsz perc alatt teszi meg, míg a többi járatnál húsz perccel hosszabb menetidővel számolnak.

A Sólyom vonat Újvidék és Szabadka között 41 perc alatt teszi meg az utat, míg Belgrád és Szabadka között körülbelül 79 percig tart az utazás.

Az Interregio vonatok valamivel lassabbak lesznek – Újvidék és Szabadka között 54 percet, Belgrád és Szabadka között pedig mintegy 99 percet vesz igénybe az út.

Az első vonat a fővárosba reggel 5 órakor indul, az utolsó pedig 22:00-kor.

Fontos, hogy Szabadkáról és Belgrádból is egész órában, de nem minden órában a vonatok – 5-kor, 6-kor, 8-kor, 9-kor, 10-kor, majd délben és így tovább. Belgrádból, a Prokop állomásról az első vonat Szabadkára 6-kor indul, majd hétkor, nyolckor, tízkor, tizenegykor, délben, majd kettőkor. Az utolsó járat mindkét irányban 22 órakor indul.

Azt is ki kell emelni, hogy a szabadkai vasútállomást még nem adták át használatra, vagyis a menetjegyeket csakis az épület melletti bódéban lehet megvásárolni, és mivel az aluljárók is használaton kívül vannak, csak az első peronról közlekednek vonatok és ide is érkeznek be.

A részletes menetrend alább olvasható.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!