Halid Bešlić 72 éves korában hunyt el, és alig 24 órán belül két kezdeményezés is indult a nevéhez kapcsolódóan.
A legendás énekes az egész térségben rendkívül népszerű volt, és halálát követően egy napon belül két javaslat is született: az egyik, hogy Bosznia-Hercegovinában nemzeti gyásznappá nyilvánítsák az elhunyt napját, a másik pedig, hogy Szarajevóban utcát nevezzenek el róla.
A Dnevni avaz beszámolója szerint Amela Hodžić, a Szarajevói Kanton Képviselőházának egyik képviselője hivatalos kezdeményezést nyújtott be arról, hogy a Koševo utcát nevezzék át Halid Bešlić utcára.
Bejegyzésében Hodžić egy Bešlić-idézetet is megosztott:
„Minket mind el fognak felejteni. Az énekesek a karrierjük után még élnek talán 15, 20 vagy 30 évig, és ezzel vége. Ha valaki jó ember volt, talán utcát is elneveznek róla.”
Halid Bešlić (Fotó: FZ/N1)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

