Moldova jelenlegi vezetése súlyos hibát követ el azzal, hogy Oroszországot ellenségként állítja be annak érdekében, hogy erősítse kapcsolatait Európával – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az orosz állami tulajdonú Tass hírügynökségnek.

A moldáv kormány előző héten hagyta jóvá az ország 2035-ig tartó katonai stratégiáját, amely szerint Oroszország jelenti a legnagyobb biztonsági kockázatot Moldova számára. Peszkov szerint ez egy Oroszországgal szembeni, „meglehetősen konfrontatív és barátságtalan irány folytatása”, amivel véleményük szerint „Moldova vezetői súlyos hibát követnek el”.

„Úgy gondolják, hogy az Európával való kapcsolatok építése szükségszerűen Oroszország teljes ellenséggé tételét jelenti. Egy ország már elkövette ezt a hibát – és ez az országnak semmi jót nem hozott” – tette hozzá a Kreml szóvivője, utalva ezzel Ukrajnára.

Szeptember végén zajlottak a parlamenti választások Moldovában, ahol az előrejelzésekre alaposan rácáfolva őrizte meg parlamenti többségét az EU-tagságot célzó kormánypárt az oroszpárti kommunista-szocialista Hazafias Választási Blokkal (BEP) szemben – írja a telex.hu.

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!