Vajdaság költségvetését az új módosítással 1,6 milliárd dinárral csökkentik.

A módosításról, amelyről a tartományi képviselők a csütörtöki, október 16-i ülésen döntenek, a teljes tartományi költségvetés összesen valamivel több mint 66 milliárd dinár lesz.

Ahogy a 021.rs korábban beszámolt, a júliusi, előző költségvetés-módosítással a vajdasági büdzsét már több mint 1,9 milliárd dinárral faragták le.

A javaslat szerint a társasági nyereségadó bevételei elmaradtak a tervezettől, és a költségvetésből elosztott bevételek is csökkentek.

„Ennek megfelelően szükséges a költségvetés kiadási oldalának időben történő, alacsonyabb szintre történő kiigazítása. Az elemzés szerint az idei év végéig a hitelrészleteket a tervezett összegben nem hívják le, ezért a hitelfelvételi keretet több mint 94,6 millió dinárral csökkenteni kell. Tehát a második költségvetés-módosítás legfőbb oka a közkiadások összehangolása a várhatóan elmaradó folyó bevételekkel” – áll a dokumentumban.

A legnagyobb kiadásnövekedés a támogatásoknál jelentkezik, elsősorban a vízgazdálkodásért felelős Vajdasági Vizei Közvállalat számára, több mint 282 millió dinár értékben. A bevételek csökkenése miatt a támogatások és átutalások összege mintegy 1,1 milliárd dinárral mérséklődött.

Kisebb csökkenések történtek a Nagyberuházási Igazgatóság elosztásában, míg egyes projektekhez további forrásokat különítettek el.

Csökkentették a vízgazdálkodási és környezetvédelmi projektek támogatását, a közlekedési infrastruktúrára, továbbá a Redneken lévő szennyvíztisztító telep, a törökkanizsai Járeken található Slavko Rodić Általános Iskola és a pecsincsei Slobodan Bajić Paja Általános Iskola felújítására szánt pénzek összegét is.

150 millió dinárral nőtt a szociális védelmet fejlesztő program, valamint 90 millióval a Vajdaság turisztikai potenciálját fejlesztő program támogatása.

További többletforrásokat különítettek el a Nagyberuházási Igazgatóság által megvalósított projektekre is, például a belcsényi víztisztító telep felújítására, a temerini Staro Đurđevo forrásból származó kutak víztisztító telepének kiépítésére, a törökkanizsai sportcsarnok építésére, az újvidéki Spens melletti park rendezésére, valamint a szépligeti (Gajdobra) sportcsarnok körüli parkoló kialakítására.

Csökkentették az egészségügyi-szociális intézmények felújítására szánt beruházási forrásokat, a Vajdasági Klinikai Központ épületeinek rekonstrukciójára, valamint a Vajdasági Tüdőbetegségek Intézete – Allergológiai, obstruktív tüdőbetegségek és légúti fertőzések osztálya – részleges adaptációjára előirányozott forrásokat.

Goran Anđelić, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak párt képviselője szerint a költségvetés-módosítás kapcsán „a vajdasági polgárok szerencsések, hogy az év nem tart tovább 12 hónapnál, mert különben az SNS a tartomány büdzséjét már nullára csökkentette volna”.

„Összességében a vajdasági költségvetés gyakorlatilag felére csökkent az előző év elején tervezett 108 milliárd dinárról 66 milliárdra. Érdekes a kiadási oldal: a bérek 31,02 millióval, a szerződéses szolgáltatások 83,96 millióval, az utazási költségek 2,81 millióval nőttek. Eközben a törökkanizsai és pecsincsei sportcsarnokokra, az újvidéki egészségügyi központok felújítására és bővítésére tervezett kicsivel több mint két milliárd dinárt 500 millióval csökkentették. Egy másik szokatlan elem, hogy az év végére a módosítás radikálisan átrendezi a beruházások struktúráját: egyes projektek leállnak, míg mások újraindulnak. Ez nem gazdaság, sőt, politikai célú gazdaság sem” – tette hozzá Anđelić.

A költségvetés-módosítás csütörtökön kerül a tartományi képviselők elé vitára és szavazásra.

Megjegyzendő, hogy az idei évre a tartomány büdzséje már 35 százalékkal csökkent 2024-hez képest, összesen valamivel több mint 69 milliárd dinárra.

A vajdasági költségvetés 36 milliárd dinárral marad el a 2024-es végleges büdzsétől, és csaknem 40 milliárddal az eredetileg tervezett költségvetéstől, amelyet az Expo szervezése miatt már korábban módosítottak.

A csökkentés összege szinte megegyezik Újvidék, illetve a tartomány többi településének együttes költségvetésével.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!