A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Vajdaság költségvetése 1,6 milliárd dinárral csökken, miközben a tartomány lakosai egyre nagyobb gazdasági és szociális terheket viselnek. Ez a helyzet nem pusztán pénzügyi kérdés, hanem annak a felelőtlen és központosító politikának a következménye, amelyet a Szerb Haladó Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerbiai Szocialista Párt évek óta folytat , és amely mostanra a Vajdaság teljes létét és megmaradt gazdasági önállóságát veszélyezteti – olvasható a VMDK közleményében.

A legrégebben alapított szerbiai magyar párt követeli, hogy a tartományi kormány hozza nyilvánosságra, mely területekről vonják el a forrásokat, ne csökkentse az alapvető közszolgáltatások – különösen az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás – támogatását, valamint biztosítsa a Vajdaság számára a törvényben előírt legalább hét százalékos részesedést a köztársasági költségvetésből.

„A jelenlegi folyamatok egyértelműen a Szerb Haladó Párt-VMSZ–Szerbiai Szocialista Párt szövetség hibás politikájának következményei, amely tudatosan gyengíti a tartomány intézményeit, elvonja az önkormányzatok forrásait, és ezzel hosszú távon tönkre fogja tenni Vajdaságot.”

A VMDK felszólítja a közvéleményt és minden vajdasági polgárt, hogy ne hagyják szó nélkül a tartomány gazdasági leépítését, mert ez a politika a mi jövőnket, közösségünket és közvetlen életterünket sodorja veszélybe.

_____________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!