Egy férfi – akiről a sajtó azt írja, hogy korábban már elítélték súlyos emberölésért – a múlt héten megtámadta az N1 stábját, amely a Parlament és az úgynevezett Ćacilend közelében forgatott. A rendőrségnek viszont öt nap sem volt elegendő, hogy azonosítsa a támadót.
Aleksandar Vučić államfő kedden, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat kapcsán tartott sajtótájékoztatón az N1 kérdésére, miszerint hogyan kommentálja a támadást és a rendőrség reakcióját kijelentette, hogy „elítéli ezt a támadást”, néhány pillanattal később viszont a televízió és az N1 szerkesztői ellen több döbbenetes vádat fogalmazott meg.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Vučić szokásos stílusában először „erélyesen elítélte” az N1 stábja elleni támadást, hozzátéve, hogy „ilyesminek nem szabad megtörténnie”.
„Bár az emberek elégedetlenek a tudósításaikkal, eszem ágában sincs ezt kimondani, noha nekem lenne a legtöbb okom arra, hogy felháborodjak azon, amit művelnek, és a hazugságokon, amelyeket nap mint nap rám és a családomra zúdítanak. De soha nem jutott eszembe, hogy leszámoljak önökkel, vagy megtiltsam, hogy részt vegyenek a sajtótájékoztatón. Ez elfogadhatatlan, az illetékes szervek pedig majd végzik a munkájukat” – mondta Vučić.
Az N1 újságíróinak támogatására összegyűlt polgárokat, akik hétfőn tüntetést szerveztek a szerb fővárosban, Vučić azzal vádolta meg, hogy – újságírókat támadtak meg más médiaházakból.
„Különösen elítélem azt az erős, brutális támadást, amely a rendezvényük szervezése során történt, és amely több alkalommal is különböző szerkesztőségeket ért – Branka Lazićot és másokat –, és amelyet a főszerkesztőjük jóváhagyott. Felszólítom az illetékes szerveket, hogy reagáljanak” – mondta Vučić.
A polgárok, újságírók és médiaszakemberek tegnap este a Parlamentnél gyűltek össze, hogy támogatásukat fejezzék ki az N1 mellett a Ćacilend közelében történt támadás után, valamint minden korábban megtámadott újságíró mellett is kiálljanak. A kormányközeli média és az Informer megpróbálta megzavarni a gyülekezést, de a tüntetők kitartó tiltakozása miatt végül távoztak.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

