Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, például megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre hajókat használ a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára Brüsszelben szerdán.

A szövetséges országok külügyminisztereinek találkozóját követően a NATO-főtitkár kijelentette, az Oroszország jelentette fenyegetés és az incidensek rávilágítanak az éberség szükségességére, írja hírügynökségi jelentések alapján a 444.hu.

A katonai szövetségnek továbbra is erővel, egységesen és elszántan kell reagálnia az orosz fenyegetésekre – húzta alá Rutte, aki szerint még többet kell tenni:

Minden szövetségesnek ki kell vennie a részét annak biztosításában, hogy felkészültek legyünk, és a felelősség tisztességesen legyen megosztva az országok között a kollektív védelmünkhöz elengedhetetlen alapvető képességek rendelkezésre állása érdekében.

A NATO-főtitkár kijelentette: senki sem akar jobban békét, mint maga Ukrajna, és üdvözölte Donald Trump törekvéseit a béke iránt:

Az egész világon az egyetlen ember, aki képes volt megtörni az ukrajnai háborús patthelyzetet, Trump amerikai elnök volt

– mondta Mark Rutte, és hozzátette, hogy mivel az amerikai erőfeszítés létfontosságú a konfliktus megoldásához, a szövetségesek támogatják az Egyesült Államokat ezen törekvésében. Kiemelte ugyanakkor, hogy a tárgyalások előrehaladása ellenére sem szabad meginognia az Ukrajna támogatása iránti elkötelezettségnek, mivel Ukrajna biztonsága szorosan összefügg a NATO biztonságával.

Miközben keményen dolgozunk a békéért, továbbra is biztosítanunk kell Ukrajnának az eszközöket szuverenitásának védelméhez és a tartós megoldás eléréséhez. Támogatásunknak töretlenül kell folytatódnia, hogy segítsük Ukrajnát megvédeni magát, és elrettenteni az ellenséget, önmaguk érdekében is

– folytatta a NATO-főtitkár, aki szerint Ukrajna ellenálló képességének megerősítése valódi változást hoz a harctéren. Ezzel összefüggésben közölte: a NATO tagállamainak kétharmada vállalta, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának a Kijev legfontosabb fegyverszükségletét kielégíteni hivatott NATO-kezdeményezés (PURL) keretében. A kezdeményezés keretében eddig mintegy négymilliárd dollár értékű kötelezettségvállalás érkezett.

Rutte bizalmát fejezte ki az EU javaslatával kapcsolatban, amely a befagyasztott orosz vagyon Ukrajna megsegítésre történő felhasználását célozza, miután Ursula von der Leyen ugyancsak szerdán bejelentett egy 79 milliárd fontos csomagot. Nem volt hajlandó válaszolni viszont arra a kérdésre, hogy haladnak-e az Egyesült Államok és Oroszország közötti ukrajnai béketárgyalások.

Mark Rutte (Fotó: Beta/AP Photo/Virginia Mayo)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!