Azzal kezdődött, hogy Nikola Selaković, a kultúráért felelős miniszter ellen két vádat is emelt a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség, a TOK. Az ügy, vagy a botrány, kinek hogyan tetszik, én az utóbbira szavazok, tekintettel arra, hogy egy aktuális miniszterrel van dolga az igazságszolgáltatásnak. Nem szoktunk ehhez hozzá Szerbiában. Itt, a vezető politikusokat mind makulátlan erkölccsel áldotta meg a teremtő. Vagy teremtettek olyan hangulatot, mely szerint egy vezető nem lehet vétkes olyan ügyekben, mint a hatalommal való visszaélés vagy a hivatalos iratok meghamisítása.
Módszerek
Na, de ha ők nem, mármint a vezetők, akkor kik követhetnek el ilyen bűntényt? Beosztottjaiknak, tehát a tisztviselőknek elvben nincs hatalma. Gyakorlatban sem, kivéve, ha mással visszaélve befolyásolják a vezetőt. Van rá módszer, évezredes. De ez már a nemi egyenlőség korában kezd kimenni a divatból. Bár, szerintem még mindig funkcionál itt-ott. Tehát a beosztottak csak közvetve követhetnek el ilyen bűncselekményt. Mindegy melyik nemhez tartoznak. A férfi ágyas veszélyesebb lehet a nőinél. Mindkét nemre nézve, de itt Szerbiában ez még nem bontakozott ki igazán. A török befolyás még érezteti hatását. Nyilván a a patriarkális normák is hozzájárulnak ahhoz, hogy csak a XXI. század húszas éveiben kezdett megerősödni a femicid elleni harc, ebben a balkáni országban. Ami nem azt jelenti, hogy a nők megölése valami helyi specifikum. Nincs évi kimutatás, de például 2017-ben Ázsiában öltek meg legtöbb nőt, majd Afrika következik, amit szorosan követ Észak- majd Dél-Amerika meg Európa.
Karrier
De jól elkalandoztunk főhősünktől. Mert, ugye, a Nikola Selaković ellen felhozott vádak és az azokra való reagálások lennének ennek az írásnak a témája. Hogy pontosítsunk, a szerbiai igazságszolgáltatás meg a hatalom viszonya. Mert, ugye, elvben mindenki egyenlő jogokkal születik, rendelkezik. A gyakorlat viszont azt a közhelyet igazolja, hogy vannak egyenlők meg egyenlőbbek. Sőt a legegyenlőbb fogalma is él, megszemélyesítve. Ami, ebben az országban még nem is tisztséghez, inkább személyhez köthető. Itt meg kötik is. Mint az ebet a karóhoz. Konokul gondolván, hogy az az egy ember, ha nem is Isten, de félisten mindenképpen. Persze ez nem a mi Nikolánk. Ő csak örökös miniszter. Előbb radikálisként majd haladóként politizált.
Miniszteri ténykedését 2012-ben kezdte, mint Igazságügyi és közigazgatási miniszter. 2020-tól 2022-ig külügyminiszter, 2024-től pedig a kultúra első embere az országban. Meg kell hagyni, meglehetősen sokoldalú személyiség. Politikai polihisztor. Vannak, akik csak egyszerű populistának tartják, olyan politikusnak, aki politikai stílusával, magatartásmódjával, egyaránt felbukkanhat a jobb- és baloldalon, vagy akár középen is. De egyelőre a néppárti jobboldalon védi a legegyenlőbbet közülünk.
Vádak
Mert mondja, az ellene felhozott vádakra: „Mindez csak arra szolgál, hogy a TOK Aleksandar Vučićot tegye felelőssé. A blokádok szervezőinek bandájáról van szó. Ez a banda azzal próbálkozik, hogy illetékessége mögé bújva, törvénytelenül megdöntse a hatalmat. Ők egy autoimmun betegség Szerbia testén. Azt roncsolják, ami társadalmunkban legális és demokratikus. Céljuk, hogy értelmetlenné tegyék a demokráciát, hogy a polgárok a választásokon többé semmiről sem dönhessenek, hanem, hogy bizonyos, a néptől elidegenitett hatalmi központokban helyettük döntsenek.”
Arról is szólt, kifejezetten és csakis egy televízió riporterének kérdéseire válaszolva (na ugyan melyik tájékoztatóénak?), tehát arról is beszélt, „hogy ezek a hatalmi központok ezt, mármint, hogy a nép helyett döntsenek, sikerre vitték, de ezt Szerbia nem hagyja, mert élén komoly államférfi áll.
Aleksandar Vučić a fő akadály, mindent amit tesznek, azért teszik, hogy végül őt találják el. Maga az a tény, hogy engem ide hívtak, világosan mutatja, igazi célpontjuk Aleksandar Vučić. Nézzék csak meg, hogyan társultak az ellenzéki politikusokkal meg egyes médiumokkal.”
Holott nem tudja, vagy csak úgy tesz, mint aki nem tudná, a legegyenlőbbnek nincs szüksége az ő védelmére, még akkor sem, ha politikai pályafutását igazságügyi miniszterként kezdte. Pontosabban azt hiszi, ha a legegyenlőbbet félti és védi, magának keres és talál kiutat ebből a roppant kellemetlen helyzetből. Mert a legegyenlőbbről tudjuk, szereti, ha legbölcsebbként emlegetik, ha lehet háromszor egy mondatban. Vannak ilyen emberek, a magyar hiúnak tartja őket. Ők önmagukat csak helyettesíthetetlennek.
Politikai fecsegés
Védőügyvéde, akit jól ismerünk, részben képviselőként, részben, mint a Szerb Haladó Párt vádlottjainak védenceként, természetesen maga is haladóként, azt mondta: „nem beszélhet az eljárásról, mert az még folyamatban van, de mindez a sikertelen színes forradalmi kísérlet része.”
Ő is, mint védence, politikai beszédet tartott, kifejtve, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség egy közönséges lázadó. Tehát egyfajta renegát aki megtagadta korábbi hitét, meggyőződését, elárulta hazáját, csoportját. Szóval érdekes szemlélni két jogász-politikus gondolatmenetét az igazságszolgáltatásról kialakult elképzelését. Nagyon beleillik az egyenlő, egyenlőbb, legegyenlőbb sablonba. Egy kaptafára készültek.
Epilógus
Mindezek után, a politikához is konyító jogász, de nem a joghoz is konyító politikus legyen a talpán, aki azt meri állítani, hogy talpon marad a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség. Ahogy Ivan Ninić ügyvéd állítja, a cél, hogy elvegyék önállóságát és beolvasszák a belgrádi Legfelsőbb Ügyészségbe. Ennél nyíltabban fogalmazott Vladimir Beljanski ügyvéd, aki szerint a vezérkar és az újvidéki állomás előtetőjének leszakadása ügyében megindított vizsgálatok arra késztetik a végrehajtó hatalmat, hogy megszüntesse a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség önállóságát, amivel ebben a pillanatban megszűnne a politikusokat fenyegető esetleges bűnvádi eljárás megindításának a veszélye. Rizikós egy vállalkozás a korrupció meg a hamisítás. De, ha megy, igen hasznos. Ezért kell időben lépni.
Öreg Dezső
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

