Lefejezték Josip Broz Tito köztéri bronzszobrát a szlovéniai Velenjében – közölte a celjei rendőrség. A rongálást egy szemtanú jelentette be, és a járőrök nem sokkal később megállítottak egy, a leírásnak megfelelő járművet, amelyen két eltérő horvát rendszámtábla volt. A Velenje környéki sofőr csomagtartójában megtalálták a szobor fejrészét. A rendőrség rongálás miatt eljárást indított.

A velenjei önkormányzat közölte, a szobor helyreállítását mielőbb meg akarják kezdeni, és határozottan elítélte a történteket. Peter Dermol polgármester kijelentette, mindent megtesznek a történelmi és kulturális értékek védelméért, és kártérítést követelnek majd az elkövetőtől.

A Tito-szobor Antun Augustinčić horvát szobrász alkotása. A hat méter magas alkotást 1999-ben állították fel helyi kezdeményezésre, csaknem húsz évvel azután, hogy Josip Broz Tito, a második világháborús partizánmozgalom vezetője és Jugoszlávia több évtizedes államfője meghalt.

Az 1980-ig regnáló Tito mindmáig megosztó, egyebek között azért is, mert 1944-45-ben az általa vezetett szerb partizánok bestiális kegyetlenséggel hajtottak végre tömegmészárlást a délvidéki magyar lakosság ellen.

 Forrás: gradski.me

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!