A Magyar Nemzeti Tanács által kiírt pályázat összesen több mint egymillió dinárral támogatja a kétnyelvű útjelzőtáblák terveinek kidolgozását, olvasható az MNT honlapján megjelent pályázatban, amelynek köszönhetően Szabadka, Csóka, Törökkanizsa, Kishegyes és Óbecse önkormányzatai készíthetik el a terveket és pályázhatnak majd a táblák elkészítésére.

Pásztor Zentán: Évek óta küzdünk ezért, kikerültek a kétnyelvű útirányjelző táblák a községben

Országos szinten egy munkacsoport alakul, amely azzal foglalkozik majd, hogyan tehetők a másodrangú utak menti táblák is kétnyelvűvé.

Az elmúlt napokban Zenta községben kerültek ki kétnyelvű táblák, hamarosan pedig Topolya és Magyarkanizsa községben is.

VMDK: Az út mentén visszahelyezett tábla nem eredmény, hanem évtizedes mulasztások kínos bizonyítéka


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!