Az amerikai befektetők visszalépése a belgrádi Vezérkar-projekttől nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és politikai kárt is okoz, mondta a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke, Miloš Vučević, hozzátéve, hogy „idiótáknak nem lehet elmagyarázni”, hogy az együttműködés elengedhetetlen a nemzeti érdekek megőrzéséhez.
„Nem lehet megmagyarázni az idiótáknak, akik nem értik meg, hogy együtt kell működni ahhoz, hogy megvédjük nemzeti és állami érdekeinket. Különösen azok, akik magukat állítólag hazafiaknak tartják és részt vesznek ebben az egészben, mindennek épp az ellenkezőjét teszik, mint, amit hirdetnek: az erős állam és a nemzeti érdekek védelme ellen” – mondta Vučević a Pink televíziónak.
Hangsúlyozta, hogy az amerikai befektető visszalépése szerinte „Szerbia lerombolására irányuló kísérlet”.
„A blokádot szervezők, valamint az európai adminisztráció egyes részei – nem közvetlenül, de a blokádolók és mindaz támogatásával, amit tesznek, folyamatosan fenntartva a gyanút, hogy valami nem törvényes a Vezérkar körül – mindent megtettek azért, hogy elűzzék Donald Trump amerikai elnököt és közvetlen munkatársait” – jelentette ki Vučević.
Szavai szerint Szerbia valamennyi polgára meg fogja érezni a családi költségvetésében „ennek a beruházásnak az elvesztését”, és emiatt csökkent annak a lehetősége is, hogy új kórházak, óvodák, iskolák és utak épüljenek.
„Ahelyett, hogy kaptunk volna egy beruházást, amely közvetlen kapcsolatban áll az Egyesült Államok elnökével, és legalább egy ezrelékkel nagyobb esélyünk lett volna arra, hogy meghallják a szerb hangot, hogy jobban és hangosabban beszéljünk az országunkról – nem, mi azt mondtuk: nálunk nem fogtok semmit építeni. Mi nagyon okosak vagyunk, nem engedjük, romokat akarunk, nem új beruházásokat” – mondta Vučević, Jared Kushner döntését követően, hogy visszalép a Vezérkar projekttől.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

