Aki nem issza ki a múlt poharát, nem koccinthat a jövőre sem… Emlékeznünk kell, hogy bátran tekinthessünk előre. Harmincöt évvel ezelőtt, 1990 karácsonyán született a Családi Kör, miután a miloševići diktatúra első sajtóáldozataként a Dolgozók hetilap szerkesztősége kiitta a rá szabott méregpoharat, s elindult egy új úton.
A joghurtforradalom senkiházi vezérei mit sem törődtek két tucat munkanélkülivel – talán mert éppen a szélnek eresztendő csapatból lépett ki az a két újságíró, akik beálltak a nacionalista hőzöngők közé, és „neobolsevik díszmagyarként” meg is kapták „jól megérdemelt” jutalmukat, amit rövid ideig élvezhettek. De a kiadóház vezetői sem próbálták megmenteni a lesajnált újságot. Az egyik vezérhelyettes eleve kiállt az autonómiát eltaposó belgrádi hatalom mellett, sőt szaladt az új pártbizottságba, hogy „a Forum dolgozói nevében” üdvözölje az „antibürokráciát”. Hiába kilincseltünk a többi magyar szerkesztőségnél is – hallani sem akartak rólunk. Viszont a kiszemelt új Forum-vezérnek (Bozóki Antalnak) volt bátorsága saját döntéseket hozni, és segített kiszakadni az új pártállam markaiból.
Hátat fordítottunk hát minden hatalomnak, és megcsináltuk az első szerbiai lapmagánosítást. Szakszervezetileg garantált negyvenezres példányszámtól estünk el, hogy a piacon találjuk fel magunkat, minden állami támogatás nélkül, sőt azzal szemben, hisz a vetélytársak továbbra is – azóta is – kapják az állami ellátmányt. Ráadásul közelgett a háború – amit naivul egyikünk sem hitt.
Hittük viszont, hogy a „Balkánra” szakadt magyar olvasónak elege van a politikából. Hogy a saját életével akar foglalkozni, arról akar olvasni, abban akarja minél jobban feltalálni magát. Emberközpontú lapot akartunk készíteni.
A Családi Kör első számának címoldala (Kossuth Tivadar festményével), 1990. december 20.
Hisszük, ennyi év után is, hogy sikerrel jártunk. Azért hihetjük ezt, mert az Olvasó érdeklődéssel és szeretettel fogadta az új hetilapot. Megtalálta benne önmagát – és hetente az apró ajándékokat is, amit elsőként vezettünk be az akkori hazában. Művészi kártyanaptárral kezdtük, és – női harisnyán, sőt alsóneműn keresztül – nagylemezig jutottunk. Az előbbieket minden egyes példányba belecsomagoltuk (tessék elképzelni heti huszonötezer ajándéktárgyat…). Az utóbbi azonban nem fért a lapba: a főszerkesztő és helyettese személyesen hordta szét Vajdaság-szerte „a zenét” az újságosokhoz, akiktől mindenki átvehette a maga lemezét.
Csakhogy fél év múltán eldördültek a fegyverek, és a terveink nagyobbik része dugába dőlt. Tisztelet azoknak, akik a háborús évtizedben is életben tartották a Családi Kört minden nehézség, pénz- és papírhiány ellenére. A vajdasági magyar sajtó feldolgozatlan történetéből máig hiányzik a kilencvenes évek CSK-főszerkesztőjének és helyettesének – Habram Máriának, illetve Fazekas Andrásnak (később ő is főszerkesztette a lapot) – visszaemlékezése a legnehezebb időkre. Nagyon fontos lenne hallani az élményeiket, tapasztalataikat, a kialakuló etnopolitikum viszonyulásának történetét.
A háborús csapat kifáradt, és három hónapos átmeneti időszak után, 2017 őszén a Sajtószabadság Alapítvány vette át a Családi Kör kiadását, vállalva az eredeti küldetést. Az időközben „kisebbségi pártállammá” vedlett nemzeti hatalom megkaparintott minden más magyar sajtószervet, és semmilyen önálló gondolatot nem tűr a háza táján. Így zárult be a kör, és kezdődött egy új ciklus a független újságírás frontján. Nálunk szabad a magyar szó, ennek ápolása a feladatunk, immár 35 éve.
A költő szavaival, „Mindazoknak, akik vállukra emelték ezt az évet is” (az előző harmincnéggyel együtt), „Mindazoknak, akik … tagadtak, de cselekedtek”, mindazoknak, akiknek szívügye a toleráns közbeszéd és a szabad emberi gondolat, köszönjük a múltat, és velük szeretnénk – csak velük tudunk – a jövőbe nézni.
Az eredeti szerkesztőség a lap indulását ünnepli (b-j): Fazekas András (főszerkesztő, 2015–2017), Habram Mária (főszerkesztő, 1992–2011), Faragó Jolán (lektor), Kántor Oszkár (névadó riporter), [??] (könyvelő), Szombathy Bálint (grafikai szerkesztő), Bugarčić Katalin (szerk. titkár), Bozóki Antal (Forum-vezérigazgató), Purger Tibor (alapító főszerkesztő, 1990–1992), Fehér M. Mária és Garai László. (Hiányzanak: Bálint József, Bödő Sándor, Cservenák János, Hatala Zoltán és Torok Csaba)
