Bocsánatot kért Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke az ellenzéktől, amiért árulóknak nevezte őket.
„Igazuk van, túlzásba estem. Elnézést kérek, amiért árulóknak neveztem önöket. Önökkel, blokádokban részt vevőkkel ellentétben és nem vagyok képmutató. Önök legalább tíz alkalommal hallották velünk kapcsolatban az áruló kifejezést, Aleksandar Vučićot is annak nevezték, s akkor nem zavarta Önöket”, mondta a parlament elnöke a keddi ülésen Borko Stefanovićnak.
Hozzátette, nem kellett volna az áruló kifejezést használnom.
„Hogy szolgák, csatlósok, besúgók, árulkodók – mindezek viszont igen. És ezt mindenki jobban tudja Brüsszelben, mint itt nálunk. Ők ott nagyon jól tudják, hogy maguk mit csinálnak”, tette hozzá.
Korábban Brnabić Biljana Đorđević, Zöld-baloldali politikusnak mondta, hogy sehol sincs még egy ilyen ellenzék, mint itt, Szerbiában, és árulóknak nevezte őket. Stefanović ezt úgy értékelte, sok mindenre számított a parlament elnökétől, de erre azért mégsem, és szerinte ez azt jelenti, hogy Brnabić falnak ütközött és ideges.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

