Pszichiátriai szakértői vizsgálatra utalják azt a kikindai 53 éves asszonyt, aki múlt héten hajnalban felgyújtotta az újvidéki Mária Szent Neve katolikus templom oldalajtóját.

Miután elfogták és kihallgatták az újvidéki templomajtó felgyújtásával gyanúsított nőt, az újvidéki Alapfokú bíróság úgy döntött, pszichiátriai–pszichológiai szakértői vizsgálatra utalja M. I.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy benzinnel lelocsolta és felgyújtotta az újvidéki belvárosban található templom oldalbejáratának fából készült ajtaját. A bűnügyi rendőrség nyomozói lakásában egy benzines kannát is találtak.

„Az újvidéki Alapfokú bíróság által kiadott tájékoztató szerint az Alapfokú Ügyészség indítványának alapján elrendelte a gyanúsított egészségügyi intézményben történő elhelyezését pszichiátriai–pszichológiai szakértői vizsgálat céljából, mivel megalapozott a gyanú, hogy elkövette az általános veszélyokozás bűncselekményét – közölték a bíróságról.

A január 8-i eset kapcsán akkor Zsellér Attila plébános elmondta, hogy reggel hat óra körül érkezett a templomhoz, ahol egy tűzoltóautót és rendőrséget talált az épület előtt. Mivel a tűz idején senki sem tartózkodott a templomban, szerencsére személyi sérülés nem történt.

Az elkövetőt pszichiátriai vizsgálatra is beutalták (Fotó: 021.rs)