Az Európai Parlament képviselőinek szerbiai látogatása miatt hisztéria uralkodik az egykori hatalom képviselői körében, akiket blokádolóknak nevezett Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke, hozzátéve, hogy az európai parlamenti képviselőket mintegy bálványként várják, úgy. ahogyan a gyerekek várják a Mikulást.
„Az egyetlen hisztéria az európai parlamenti képviselők látogatásával kapcsolatban az egykori hatalom blokádolóinak soraiban tapasztalható. Mint a gyerekek, akik a Mikulást várják. Örülök nekik. Nem kis dolog vendégül látni a példaképeiket, könnyes szemmel fogadni Tonino Piculát, és lehetőséget kapni arra, hogy teljes fényében megmutassák a szervilizmusukat” – írta Brnabić az X közösségi oldalon.
A szarkasztikus megjegyzésekkel teli bejegyzésében a Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) azon posztjára reagált, amely szerint „Ana Brnabić hisztérikus reakciója az Európai Parlament delegációjának belgrádi érkezése kapcsán a legjobb bizonyíték arra, mekkora pánik uralkodik a rezsim csúcsán”.
„Ami pedig azt illeti, hogy az európai parlamenti képviselők azért jönnek, hogy meggyőződjenek arról, hogy Szerbiában a helyzet még rosszabb, mint ahogy az a határozataikban szerepel – hát persze, hogy rosszabb! Én magam is erről beszéltem! A legutóbbi határozatban csak a szuperszonikus titkos fegyvert, a ‘hangágyút’ említették, amelyet senki sem hallott és nem látott, amelynek hangja balra-jobbra és fel-le mozog, hogy elkerülje az ‘ćacikat’, és kizárólag a blokádolókat találja el. De a helyzet ennél is rosszabb! Nekünk idomított méheink is vannak, amelyek tévedhetetlenül, habozás és késlekedés nélkül rárontanak a blokádolókra, és megakadályozzák őket abban, hogy elmenjenek szavazni, vagy hogy megtalálják a telefonközpontjainkat” – írta Brnabić.
Hozzátette azt is, hogy „teljes mértékben bízik Piculában”, és azt várja, hogy „az Európai Parlament ezen ‘tényfeltáró’ missziója után a méhek is helyet kapnak a következő határozatban. Az előzőből igazságtalanul kimaradtak. Igazságot a ćaci méheknek, teljes igazságot az európai parlamenti képviselőknek!” – fogalmazott.
Brnabić tegnap kijelentette, hogy az Európai Parlament delegációja meghívás nélkül érkezik, és hogy ő nem fog találkozni velük, mivel azokban a napokban Észtországban tartózkodik.
Aleksandar Vučić szerb elnök korábban azt mondta, hogy nem kíván találkozni velük, mert „meghívás nélkül érkeznek” Belgrádba, és hogy abban az időszakban Davosban lesz, ahol „olyan emberekkel tárgyal majd, akik jót akarnak Szerbiának”.
Az Európai Parlament missziója január 22. és 24. között tartózkodik Belgrádban, Vučić pedig ez idő alatt a davosi Világgazdasági Fórumon vesz részt.
Ana Brnabić Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét öleli 2024-ben (Fotó: Archívum)

