Az egyszerűsített legalizációs törvény alapján az épületek legalizálására megszabott határidő csütörtökön, február 5-én jár le. A Köztársasági Földmérő Intézet (RGZ) legfrissebb adatai szerint február 3-ig összesen 1 824 272 állampolgári bejelentés érkezett a jogellenesen épített objektumok nyilvántartásba vételére. Az egyik legfontosabb kérdés most az, mi történik akkor, ha egy épületet nem jelentenek be időben, ezt foglalta össze cikkében a Blic.

Mi történik, ha az épületet nem jelentik be?

A törvény egyértelműen kimondja, hogy a legalizációs bejelentés kötelező. Amennyiben a tulajdonos a megadott határidőn belül nem jegyezteti be az épületét, az állam jogosult azt saját nevére nyilvántartásba venni, és a Szerb Köztársaság tulajdonjogába bejegyezni.

A jogászok becslése szerint az ilyen esetek az összes objektum körülbelül 0,3 százalékát érintik. A tulajdonosoknak ugyanakkor továbbra is lehetőségük lesz bírósági eljárást indítani annak bizonyítására, hogy az ingatlan az ő tulajdonuk.

Figyelmeztetnek azonban arra, hogy a be nem jelentett épületeket az állam vagyonának tekintik, és az állam dönthet úgy, hogy megtartja, használja, vagy eltávolítja azokat, amennyiben jogellenesnek minősülnek, illetve veszélyeztetik a közérdeket.

Azok az állampolgárok, akik igazolt okból nem tudják időben benyújtani a bejelentést, egy éven belül pótolhatják azt.

Határidők és díjak

Az épületek bejelentésére vonatkozó határidő a törvény hatálybalépésétől számított 45. napon kezdődik, és 60 napig tart. Azok, akik igazolt okból elmulasztják a határidőt, egy éven belül nyújthatják be kérelmüket, a késedelem indokoltságát alátámasztó bizonyítékokkal együtt.

A legalizáció díja 100 és 1 000 euró között mozog, az övezettől és az épület méretétől függően. Belgrádban például az extra övezetben 1 000 euró, az első övezetben 800 euró, a második és harmadik övezetben 300 euró, míg a peremövezetekben 100–200 euró a díj.

A melléképületek, raktárak és 500 négyzetméterig terjedő termelőcsarnokok esetében nem kell díjat fizetni, míg a nagyobb objektumoknál 10 eurót számítanak fel négyzetméterenként.