Szerbia Oroszországtól függetlenül is diverzifikálja energiaellátását, és már tárgyalásokat folytat földgázvásárlásról az Európai Unió közös beszerzési mechanizmusán keresztül – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Aleksandar Vučić szerb elnök. Elmondta, megérti az EU orosz energiahordozókkal kapcsolatos politikáját, hozzátéve, hogy Szerbiának „alkalmazkodnia kell energetikai politikájában bizonyos követelményekhez”.
„Továbbra is nagy mennyiségű orosz gázkészletünk van, de egyre többet vásárolunk európai forrásokból” – mondta Vučić. Hozzátette, hogy Szerbia célja évente 500 millió köbméter gáz biztosítása az EU közös kezdeményezésén keresztül, ami az ország szükségleteinek mintegy ötödét fedezné. Szerbia tavaly csatlakozott ehhez a mechanizmushoz.
A brit hírügynökség megjegyzi: az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Szerbia az egyik utolsó európai vásárlója az orosz földgáznak, és szükségleteinek közel 80 százalékát továbbra is ebből a forrásból fedezi. Az EU nyomást gyakorol Belgrádra, hogy alternatív megoldásokat találjon, ezzel is csökkentve Oroszország bevételeit az ukrajnai háború finanszírozásához.
Vučić elmagyarázta, hogy Szerbia már most is vásárol gázt Azerbajdzsánból, Bulgárián keresztül, és az Észak-Macedóniába vezető gázvezeték megépítése – amely még idén elkezdődik – lehetővé teszi majd a cseppfolyósított földgáz (LNG) importját Görögország felől.
Az elnök hangsúlyozta, hogy elkötelezett Szerbia európai uniós tagsága mellett, és kiemelte, hogy az ország gazdasági helyzete javult.
„Semmi kétség, amíg én vagyok az elnök, Szerbia az európai úton marad” – jelentette ki Vučić.
A Reuters rámutat: az EU azt várja el Szerbiától, hogy erősítse a jogállamiságot, a sajtószabadságot, valamint fokozza a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelmet, ha tagállammá akar válni.
Kritikusok szerint a közelmúltbeli igazságügyi törvénymódosítások csökkenthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét, ami tovább nehezítheti Szerbia uniós csatlakozását.
Vučić kijelentette, hogy a hatóságok készek az igazságügyi törvénycsomag alapos felülvizsgálatára az európai intézményekkel közösen.
A hírügynökség emlékeztet arra is, hogy Vučić, mint populista vezető, jelentős politikai csapást szenvedett el a 2024-ben történt újvidéki vasútállomási tragédia után, amikor az állomás előtetőjének leszakadása 16 ember halálát okozta.
Szerbia elnöke elismerte, hogy a korrupció komoly probléma az országban, és ő maga is elégedetlen az ellene folytatott küzdelemmel.
„Az állami intézményeinkben jelen lévő korrupcióról van szó, beleértve a politikusokat is” – tette hozzá.
Vučić második, egyben utolsó elnöki mandátuma 2027-ben jár le, de közölte, hogy idén rendkívüli választásokat tartanak Szerbiában. Azt mondta, nem biztos benne, mit fog ezután csinálni, de nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy visszatér a pártpolitikába vagy akár a miniszterelnöki posztra.
„Szeretnék kevesebbet foglalkozni politikával, vagy akár teljesen kiszállni belőle, de az örökségem megőrzése bizonyos fokú elköteleződést igényelhet. Majd meglátjuk” – zárta nyilatkozatát Aleksandar Vučić.
(Fotó: Beta)

