A Vezérkar-ügyben folyó bírósági eljárásban – amelyben ő és további három személy a gyanúsított – „nem történt bűncselekmény”, és hogy az egész „politikailag megrendezett eljárás”, vélekedik Nikola Selaković kulturális miniszter.
„Sem én, sem a munkatársaim nem juttattak senkinek semmiféle előnyt, még kevésbé okoztunk kárt az államnak vagy bárki másnak. Sem kár nincs, sem haszon, az ügyészség pedig egyetlen pénzügyi–gazdasági szakértői vizsgálatot sem végzett el” – mondta Selaković az Informer televíziónak.
Szavai szerint Selaković tárgyalásának napján, február 4-én, szerdán a belgrádi Különleges Bíróság épülete előtt szervezett tiltakozás „kísérlet volt arra, hogy nyomást gyakoroljanak magára a bírói tanácsra”.
A gyanúsított Selaković, Goran Vasić, a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet megbízott igazgatója, Slavica Jelača, a Kulturális Minisztérium titkára, valamint Aleksandar Ivanović a Városi Intézettől a tárgyaláson ártatlannak vallották magukat, a következő tárgyalási napot pedig április 15-re tűzték ki.
A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség (TOK) vádirati javaslata szerint hivatali visszaéléssel vádolják őket a régi Vezérkar épületének kulturális védettségi státuszának megszüntetésével összefüggésben. Selaković három év börtönbüntetést kaphat.
Nikola Selaković (Fotó: Beta, Darko Vojinović)

