A rendőrség megtalálta és 48 órás őrizetbe vette Vladan Sretenovićot az N1 televízió stábja ellen az úgynevezett „Ćacilend” közelében elkövetett támadás miatt, amely során a gyanúsított összetörte a kamerát és az állványt. Az ügyészség kezdeményezte, hogy rendeljék el a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A gyanú szerint a férfi a nyomtatott sajtó terjesztésének és a műsorszórásnak a megakadályozása bűncselekményét követte el.

Az ügyész 2026. február 6-án kihallgatta a gyanúsítottat, aki védője jelenlétében előadta védekezését, ezt követően pedig a Belgrádi Alapfokú Bíróságnál indítványozta előzetes letartóztatásának elrendelését. Ennek indokaként azt jelölték meg, hogy fennállnak a szökés veszélyére utaló körülmények, valamint olyan különös körülmények is, amelyek arra utalnak, hogy a gyanúsított – ha szabadlábon maradna – rövid időn belül megismételhetné a bűncselekményt.

(Fotó: N1)