Megkezdődött a rendőrségi fellépés azokkal a gazdálkodókkal szemben, akik részt vettek az útblokádokban, közölte a Šumadija és Pomoravlje Tejtermelők Egyesületének tagja, Predrag Veljković.
„A rendőrség elkezdte bírságolni azokat a mezőgazdasági termelőket, akik részt vettek az útlezárásokban. Smederevska Palankán szinte minden gazda, aki részt vett a blokádban, felszólítást kapptt, hogy jelentkezzen a rendőrőrsön” – mondta Veljković.
Hozzátette, hogy ezeket az idézéseket úgy kézbesítik, hogy a rendőrök személyesen jelennek meg az útlezárásokban részt vevő gazdák otthonánál, miközben mindezt a gyermekeik is látják, írja a 021.rs.
„Ez a represszió és megfélemlítés egyik formája, amellyel a rezsim megpróbálja elfojtani a gazdák tiltakozását” – fogalmazott Veljković.
Kiemelte, hogy a gazdák tiltakozásai nem fognak leállni, és a „lázadásuk” nem ér véget.
„Ezúttal vagy sikerrel járunk, vagy csendben és békésen eltűnünk” – mondta Veljković.
Tegnap közel ötven mezőgazdasági egyesület gazdái blokkolták az utakat Szerbia-szerte.
Mint közölték, nem mentek el a mezőgazdasági miniszterrel tervezett találkozóra, mert úgy vélik, hogy a miniszter sértegeti és manipulálja őket. Ehelyett azt kérték, hogy a minisztérium írásban rögzítse, milyen intézkedéseket tervez az agrárágazat problémáinak megoldására, ami azonban nem történt meg.
A gazdák készek egyre radikálisabb tiltakozó akciókra is – mondta Dejan Trajković, a Naše mleko egyesület képviselője. Hozzátette: vagy észhez térnek a minisztérium illetékesei, vagy a gazdák Belgrádba vonulnak.
A mezőgazdasági termelők fő követelése az összes mezőgazdasági termék – tej, hús, zöldség és gyümölcs – importjának betiltása mindaddig, amíg a piac nem stabilizálódik.
Emellett követelik Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter felelősségre vonását a tejágazatban kialakult válság miatt, valamint a tej felvásárlási árának csökkenéséért, amely szerintük a túlzott import következménye. Az engedélyeket az import jóváhagyására az Állategészségügyi Igazgatóság állította ki.

