A szerbiai ügyvédek a háromnapos munkabeszüntetés után csütörtöktől visszatértek a rendes munkavégzéshez, a további lépésekről pedig a Szerbiai Ügyvédi Kamara új vezetősége dönt majd, amelyet a március 7-re bejelentett közgyűlésen választanak meg. Ezt a FoNet hírügynökségnek nyilatkozta Nemanja Jolović, a Szerbiai Ügyvédi Kamara megbízott elnöke.
A munkabeszüntetés oka az igazságügyi törvények módosítása volt, ezért az ügyvédek nem jártak el a bíróságok, ügyészségek, állami szervek előtt, valamint a végrehajtók és közjegyzők előtti eljárásokban sem, kivéve a sürgős és törvényben meghatározott eseteket.
A Szerbiai Ügyvédi Kamara rendkívüli közgyűlését február 24-re hívták össze, azonban határozatképesség hiányában nem tartották meg.
A közgyűlésen mindössze egyetlen napirendi pont szerepelt volna: Memorandum az igazságügyi törvények módosításainak a jogállamiságra, a közvádlói önállóságra és a bírói függetlenségre gyakorolt hatásáról a Szerb Köztársaságban című dokumentum elfogadása. A dokumentumot korábban már elfogadta a Szerbiai Ügyvédi Kamara igazgatóbizottsága.
A memorandum egyik javasolt döntése szerint az igazgatóbizottság felhatalmazást kapott volna arra is, hogy további közgyűlési döntés nélkül, haladéktalanul országos munkabeszüntetést hirdessen az ügyvédek körében abban az esetben, ha általános sztrájkra kerül sor, vagy ha a közvádlók és/vagy bírák beszüntetik a munkát Szerbia területén.

