Péntek hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon – közölte a MÁV Csoport vezérigazgatója pénteken a Facebookon. Hegyi Zsolt szerint ezzel nemcsak a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés, hanem a zárt tesztek időszaka is lezárult. A mindennapos teherforgalommal immár élesben, valós forgalmi körülmények között teszik próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat, mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá.

Az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges.

Az első vonat éjfél után néhány perccel a MÁV Railtours tehervonata volt, élén a mozdonymegújítási program keretében érkezett Siemens Vectron mozdonnyal – közölte az MTI szerint.

Vučić szerint március végéig elindulnak a személyvonatok Belgrád és Budapest között

Fotó: Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport / Facebook