Sose ilyen jól nem élt még a vajdasági magyar?

Vagy egy évtizede mantrázzák a Vajdasági Magyar Szövetség és a délre látogató Fideszes kifizetőembereik, hogy főleg a Prosperitati támogatásának köszönhetően még sosem élt ilyen jól a vajdasági magyarság. A kampány során Szijjártó Péter külügyminiszter újra felmondta a Magyar Szó főszerkesztőjének a már megszokott narratívát, anélkül persze, hogy Pesevszki Evelyn egyetlenegyszer is rákérdezett volna arra, milyen adatokon is alapszanak ezek a kizárólagosan pozitív „adatokon”, vagyis szimpla feltételezéseken alapuló következtetések.

Persze, nincs mit csodálkoznunk, kampány is van, folyamatos propaganda. Noha emlékeztetnék, hogy a 2006-os magyarországi választások előtt az akkor ellenzéki Fidesz fő üzenete az volt, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve… Adatok ekkor sem derültek ki (illetve akár a a bűvész, bármiféle nyulat elő tud varázsolni a kalapból, így ilyen vagy olyan számokat is, vetést az aratással összekaszálva).

Tehát egy választás előtt ugyan melyik kormányzat mondaná, hogy rosszabbul élünk? Közhiedelem, hogy a magyar, az haspárti, és a pénztárcája alapján választ – nos, az is kiderült már százszor, hogy ez is csak amolyan mendemonda, van mindenféle más hatás is (ideológia, családi hagyomány, a környezet nyomása, hovatovább sima szavazatvásárlás, két kiló krumpli s a többi, vagy mifelénk háromezer dinár a a Vajdaságban, legutóbb – ezt hallottam és persze a cigányoknak. Hiszen őket lehet még jobban lealázni… Mondjuk, engem még sose próbált meg senki sem megvenni, nem is értem.

De nézzük, mit mondott korunk hőse, az oroszok nagy barátja, a magyar külügyminiszter, s bővebben idéznénk:

„A célnak annak kell lennie, hogy a nemzeti közösségeink erősek legyenek. Ebben nagyon sokat léptünk előre. Ukrajnán kívül a 6 szomszédos országunkban ma a magyar nemzeti közösség helyzete jobb, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt volt. Ha figyelembe vesszük az elmúlt 8 évtizedet, akkor szerintem a Vajdaság tekintetében is azt lehet elmondani, hogy most a legjobb a vajdasági magyarság helyzete. Ez részben a gazdaságfejlesztésnek köszönhető, részben pedig a kiváló magyar–szerb kapcsolatoknak.” (A teljes interjú itt olvasható el).

Az első mondatot nagyon kommentálni sem érdemes: az, hogy „jobb a helyzete”, sok mindenre vonatkozhat: a gazdasági helyzetre, a kisebbségi jogokra, az oktatásra, egészségügyre, vagy egyszerűen a szubjektív jól-létre (és nem jólétére), bár részben Szlovákián kívül mindenütt igen meredek számokkal bizonyítható az elvándorlás. Fel kell mondanom a tizenéves ítéletet: a Vajdaságból a magyarság exodusa folyik.

És Ukrajnát itt végképp kivesszük a pakliból, és Szlovéniát és Horvátországot sem fogjuk most monitorozni, oly kevés ott a magyar. Ráadásul a legnagyobb probléma, hogy az egyes etnikumokra nincsenek releváns adatok, semmilyen tekintetben (és a következő választásokon vélhetően sehol sem fognak rákérdezni az etnikai hovatartozásra.) De erről majd még alant, mert honnan szedi azt Szijjártó, hogy az elmúlt nyolc évtizedet nézve is most már a legjobb a helyzete a vajdasági magyarságnak? Ezt mire alapozza? Mert a hatvanas-hetvenes években a közösség tényleg jobb gazdasági helyzetbe került, ahogy általában Jugoszláviában a többség – ahogyan a magyarok is, hacsak nem említjük meg azt, hogy már akkor is számarányukon felül mentek el nyugatra vendégmunkáskodni. Eközben az iskolai végzettségük minden szinten a szerbiai többséghez képest elmaradt, ami kihatott munkahelyi pozícióikra is (a legrosszabb munkákat kapták, sokan a mezőgazdaságban maradtak, a közszférában pedig nyelvtudásuk és sokak politikai alkalmazkodásuk hiánya miatt maradtak le (utóbbi talán még jó is erkölcsileg…értsd: nagyon kevés magyar lépett be a komcsi pártba). Mégis, ezt tartották a vajdasági magyarok aranykorának – ha ez egyáltalán igaz (nehezen bizonyítható adatokkal, bár részben az az igaz, hogy nem is igaz, csupán a jugónosztalgia fényezi be, mert lehetett házat építeni, ha kölcsönből is, autót venni, külföldre utazni). Hogy a mai és akkor évtizedeket így nem lehet összevetni, az még akkor is releváns állítás lehet, ha ma nincs politikai represszió – éppenséggel csak ugyanúgy, ha nem jobban kell besimulni a (párt)struktúrákba. Magyarán, aki nincs hatalmon vagy annak közelében, s jobban él-e, nos, az külön vizsgálat tárgya kellene legyen. No de ilyen kutatások nincsenek, mert a hatalom erre ugyan miért adna pénzt, a független intézményeket pedig vagy megszüntették, vagy bedarálták, akár a vajdasági magyar sajtó javát is. A sokkal jobban élnek fogalmába beletartozik-e, hogy szabadabban-e élnek?

De ha már a környező országokkal és azok magyarságával dobálódznak a Magyar Szóban, nézzük meg, milyen adatokból esetleg milyen következtetéseket vonhatunk le?

Először is nézzük meg Románia, Szlovákia és Szerbia egy-két gazdasági adatát. Nem pontosan mérvadóak, hangsúlyozom, egyetlen egy magyarról sem tudjuk, pontosan mennyit keres, mekkora a vagyona, utolsó iskolai végzettsége, milyen szektorban dolgozik, inaktív-e vagy már nyugdíjas. De egy-két beszédes adat van – vagyis kvázi következtethetnénk a regionális s egyéb adatokból –, amiből megkockáztatható, hogy az odahaza (ez fontos, tehát otthon) mi az ábra.

Persze, szociológusként is tudom, hogy az egy főre jutó nemzeti össztermék egy nagy kép, és a vajdasági Józsi fizuja így nem vethető össze a felvidéki Béláéval és a székely Gáboréval. De már első ránézésre is óriásiak a különbségek: Szlovákiában 2024-ben az egy főre eső GDP 25-26 ezer dollár közt mozog, a romániai már csak 20 ezer dollár közeli – a szerbiai pedig 12,5 és 13,5 ezer közti (ismét hangsúlyozom, ezek internetről leszedett adatok, a szakértők meg folyton azon vitatkoznak, mit hogyan lehet kiszámolni, ráadásul itt dollárról van szó, nem euróról, merthogy világviszonylatban dollározgatunk).

Még furábbak a vásárlóerő-paritáson alapuló GDP/fő adatok: itt Románia a maga 48 ezer dollárjával már meg is előzi Szlovákiát (47 ezer), Szerbia meg ott kullog a 29 ezer dollárjával. Persze, nem vehetünk tehát minden polgárt egy kalap alá, de mégis jelzésértékű, hogy átlagban a kétharmadát se éri el a másik kettőének a szerbiai. Jó, mondják erre, ezek ilyen izé-nagy-globál adatok, vajdasági Józsi verheti a székely Bélát. Meg hát ez statisztika, és honnan tudom én azt, hogy éppen nem az e három országban élő magyarok keresik magukat degeszre a többségiekhez képest? Ez részben jogos érv, nincs ilyen becslésünk, de alant majd becslünk.

Ám rátekintünk az átlagfizetésre is: a szlovák és a román mintegy 1100 körül variál, a szerbiai viszont csak 900-950 havonta (itt átmegyünk euróba). Rendben, ez még nem is oly szörnyű, nálunk ugye amúgy is olcsóbb minden, az áram, a benzin (nem), de a burek biztosan, meg a cigi is, és mindent könnyebb lopni, hisz Szerbia nem EU-tag. Amúgy is, vajdasági és erdélyi honfitársaink annyi lóvét küldenek-hoznak haza Nyugatról, hogy nem kell itt annyit fanyalogni. Mindezt a közgazdaságban szürke és fekete zónának hívják, de Szijjártó és Pesevszki miatt tényleg próbálok pozitív lenni, hogy jobban él mindenki. (Itt jelezném, a doktori végzettségű nettó bérem mintegy 350 ezer forint, hát ez 800 eurót se ér, de oké.)

Csak akadnak árnyalatok is: miközben Románia valójában így vagy úgy utoléri Szlovákiát GDP-ben, addig Szerbia lemaradása stabil. És ami a lényegesebb: a medián kereset. Azaz hogy a keresők egyik, illetve másik fele mennyit keres. Így Szlovákiában jelentősebb a bérszórás (lásd az autóipart, a multikat, azaz több a magas keresetű), Romániában viszont a „tipikus dolgozó” többet visz haza, mint az átlag szlovákiai vagy a szerbiai. Utóbbi esetben ez azt jelenti, hogy Szerbiában sokkal többen keresnek a medián alatt, átlagban tehát 700-750 eurót, míg az átlag 900 (most az ne zavarjon meg senkit, hogy a GDP-nél még dollárban beszéltünk). Értsd: a polgárok egy része, jellemzően Belgrádban és Újvidéken és bizonyos ágazatokban, mint az IT (számítógépes ipar stb.), a kőolajipar (ha még…), szolgáltatások és más ágazatokban az átlagot felnyomja az ő bérük.

Márpedig a vajdasági magyarok elenyésző része dolgozik Belgrádban, az említett szektorokban. Mármost hol él a kisebbség? Még Újvidék is lemarad Belgrádhoz képest, bár a medián nettója mintegy száz euróval magasabb, mint az átlag vajdasági. Bár Újvidék még mindig növekszik, ám minden más a Vajdaságban stagnál. Akkor hogyan lehetne egyre jobb a vajdasági magyaroknak is? Még akkor is, ha olcsóbb az élet Szabadkán vagy Zentán, mint Újvidéken vagy Belgrádban?

Vagyis amikor általában felemelik a vajdasági magyarok (gazdasági) helyzetét politikusaink és az őket felkérdező sajtómunkások (propagandisták), eszükbe sem jut az, hogy Belgrád valójában ország az országban, Újvidék regionális központként inkább félperifériás központ, a Vajdasági többi része hozza (a rossz) szerbiai átlagot, míg Szabadka és a magyarok lakta észak-bácskai régió inkább már csak periféria. Nem kell ahhoz okosnak lenni, hogy a falvak és városok közti különbségre is rámutassunk, és az etnikai adatok ismerete nélkül is pusztán elgondolkodjunk azon, az ilyen földrajzi-strukturális helyzetben milyen „statisztika” alapján állítható bármi is, főleg az, hogy sose ilyen jól nem élt még a vajdasági magyarság?

(Zárójelben: szintén sűrűn szajkózott adat, hogy a Prosperitati révén 60 ezerrel több magyar maradt a Vajdaságban, vagyis akiknek így maradt-lett munkája. Óvatosan kérdem, ez hogyan jön ki? A legmerészebb becslések szerint sem él már ott életvitelszerűen 180 ezer ember, ennek pedig több mint fele, legalább 100 ezer ember nyugdíjas, tanuló, általában inaktív. Vagyis akkor háromból két ember a Prosperitatinak hála dolgozik? Ezt nehéz ismét kiszámítani, csak utalunk rá, hogy a közszolgálatban, az oktatásban stb. dolgozók elvileg mégsem egy alapítványnak köszönhetik munkahelyüket – bár persze ezer esetről tudunk, amikor párttagkönyvhöz kötik még az iskolai takarítói állást is.)

Összességében azonban leginkább arra szeretnék rámutatni, hogy adekvát kutatások nélkül még az én fenti számítgatásaimnak sincs sok hitele, inkább csak becsülök: a vajdasági magyarság nem él jobban, mint tíz éve. Illetve egyesek bizonyára (az oligarchák, khm, vállalkozók, a Prosperitati által támogatottak, akik egy etnikailag pozitíve diszkriminált gazdasági közegben találták magukat, ellentmondva a piaci logikának, egyszersmind egy klientúra tagjaivá válva, s így tartoznak – ezzel-azzal, de mindenképpen azzal is, hogy a Fideszre szavazzanak).

Ugyanakkor ez a sikerpropaganda ellentmond még az elemi logikának is: a periferikus vidékeken, melyet az agrárszektor, esetleg a kisipar dominál, illetve kiszolgáltatott kisvállalatok, s ahol nincs regionális növekedési központ sem, ami volt, az leépült, irreális arról beszélni, hogy úgy általában mindenki jobban él. Ez a többi határon túli régióra is érvényes, tessék megnézni, egy-egy, az EU-gazdaságába jobban integrált régió, mint Dunaszerdahely vagy épp a román átlagtól is igencsak elhúzó Kolozsvárt, ahol élnek magyarok, de minden ott élő magyarminden egyes tagja fog hirtelen EU-s szinten élni (főleg, ha például nyelvi nehézségek is adódnak, lásd külön Székelyföldet, de ez a Bácskára ugyanígy érvényes.) Az efféle számításoknak így semmi értelme, linkelhetném be a kollégák számításait akár Romániából, vagy Szlovákiából: hatalmas eltérések lehetnek. Az keres többet, aki több nyelvet tud, és akinek mérvadó szaktudása van – ennyi. Semmi mással nem lehet dicsekedni.

S mint már említettük, az, hogyan élünk, nem csak a zsebünktől függ, hanem a szolgáltatások minőségétől (első körben az oktatás- és egészségügyet említeném, de ma már igen fontosak a környezeti hatások, például hogy egy új akkumulátorgyárat építenek-e az orrod alá), azaz ismét csak a szubjektív jól-léttől. Vagy attól, hogy a külföldön élő gyerek vagy unoka hányszor látogat haza, már ha egyáltalán, mi történik a családokkal? Beszélt valaki politikusaink közül azokkal, akik megjárták a háborút, veteránokként súlyos sebeket kaptak, traumákkal élnek? És a családokkal? Azokkal a mélyszegénységben élőkkel, akiknek a házuk leégett, és ruhasegélyt kaptak, semmi többet? Ismerik ők a faluban a nélkülözőket, akiknek már a Vöröskereszt sem tud egy üres bablevest sem adni?

Meglehet, tisztelt olvasó, túl hosszúra nyújtottam mondandóm, de nem rövidebb, mint amit naponta olvashatunk-hallhatunk a VMSZ-Fidesz és egyéb propagandában. Sose ilyen jó még nem volt! Az tény, hogy szalmacséplésben nagyon jók lettünk, és semmitmondásban, elferdítésben, sőt, hazudozásban az élre törtünk.

Jogos a kérdés, én miért nem csinálok semmit, miért nem segítek. Most nem tehetem meg, talán majd egyszer. De legalább nem hazudok arról, hogy mindenki milyen jól él. Különbség. És elnézést, akiken nem tudok segíteni. Látjuk, nagyon sok vajdasági magyar önzetlenül segít saját sorstársain. Szolidárisnak lenni nem könnyű, alkat kérdése is. Mi, én, néha erről írni tudunk, s remélhetőleg, propagandakollégáinkhoz mérten mi is segíteni tudunk azokon, akiken kell.

Szerbhorváth György – a szerző szociológus, PhD, az ELTE TK Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa

Szijjártó Péter és Pásztor Bálint Szabadkán 2026. március 24-én (Fotó: Pásztor Bálint/Facebook)