Mint a Subotica.com értesült, Stiven Braun, polgári nevén Stevica Francišković április 4-én, szombaton hunyt el a szabadkai kórházban, ahol majdnem egy hónapot töltött súlyos egészségi állapota miatt.
Mint a portál megemlékezet róla, a hosszú ideje hajléktalan Stiven Braun méltóságáról és különleges életfelfogásáról volt ismert. Az ő története emlékeztet arra a vékony határvonalra a biztonság és az utcai élet között, valamint arra az emberi erőre, hogy valaki minden körülmények között önmaga maradjon.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„A városban, amin gyakran rohantunk át, az arcok között, amiket nem vettünk észre, és a történetek között, amiket ritkán hallunk, élt egy ember, akit sokan ismertek – de kevesen igazán. Elhagyott minket Stiven Braun, a stílusos és udvarias hajléktalan, aki minden nehézség ellenére végig megőrizte méltóságát. Csak kevesen tudták, hogy valódi neve Stevica Francišković volt, és információink szerint közel 70 éves volt.” – írja a portál.
Mint emlékeztetnek, Stiven Braunnal 2017-ben készített interjút Milutin Mitrić újságíró, aki a Galleria hotel kocsmájában ült a riporter társaságában, papucsban, zokni nélkül, cigarettával a kezében és egy pohár Jägermeisterrel az asztalon. Halkan beszélt, patetika nélkül, mintha rég elfogadta volna az útját. „Egy napért élek” – mondta akkor. És valóban, úgy tűnt, hogy minden napjának megvan a maga súlya és mértéke.
„Stiven nem volt „hétköznapi” hajléktalan. Mindene megvolt – háza, munkája, élete, ahogy sokan élnek. Aztán, ahogy ő mondta, „az ördög a kezébe vette” és az utcára vezette. Nemcsak attól menekült, amije volt, hanem saját nevétől is. Olyan életet választott, aminek nem volt lakcíme, de méltósága igen. És így telt el három teljes évtized.
Sohasem koldult. Ha kért valamit, az ismert emberektől tette, nyíltan, rejtőzködés nélkül. Saját kódexe volt. Külföldi sört ivott, drágább cigarettát szívott, és tisztelte magát, még akkor is, ha semmije sem volt.
Szavai gyakran rejtették a csendes életfilozófiát. Azt kérdezte, ki a valójában szabadabb – aki rendelkezik lakcímmel, vagy aki anélkül él. Azt mondta, a hajléktalannak nincs „háztartásbeli” gondja: nincsenek számlák, kötelezettségek, nincs félelem attól, amit nem birtokol. De a sorok között érezni lehetett ennek a szabadságnak a súlyát.
Stiven Braun nem csupán hajléktalan volt. Emlékeztetett arra, hogy az élet egyik napról a másikra megváltozhat, a méltóság nem függ a címtől, és minden ember mögött, függetlenül attól, hol alszik, ott áll egy történet, amit érdemes meghallgatni.” – idézte vissza Stiven emlékét utoljára a portál újságírója.
Fotó: Milutin Mitrić/subotica.com
