Szerbiában minden eddiginél nagyobb figyelemmel kísérik a magyarországi választásokat, amelynek kimenetele bizonytala, ugyanis reális esély van arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elveszíti a hatalmat. Aleksandar Vučić szerb elnök évek óta az egyik legnagyobb európai szövetségesének tekinti a magyar kormányfőt, miközben a két rezsim jó politikai együttműködése mögött a hatalomhoz közeli üzleti elit jövedelmező közös ügyletei is kirajzolódnak mindkét országban, írja cikkében a Nova. Srećko Đukić diplomata szerint kétségtelen, hogy egy új budapesti kormány biztosan vizsgálatot indítana elődei tevékenysége ügyében, és ekkor új részletek derülnének ki a Vučićhoz közel álló üzleti körök ügyeiről. „Ha Orbán távozik, számolni lehet azzal, hogy Vučić fele is vele megy” – véli Đukić.
Orbán az Európai Unióban komoly politikai vezetőként mutatja be Vučićot, míg a szerb elnök nem fukarkodik a dicséretekkel a magyar miniszterelnök irányába. Orbán megbízottai gyakori vendégek a Szerb Haladó Párt rendezvényein és Vučić kampányában, a szerb elnök pedig előszeretettel oszt meg közös fényképeket magyar barátjával a közösségi médiában.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Olajipar, vízerőművek, közvilágítás…
Ezzel párhuzamosan komoly üzleti kapcsolatok is épülnek a két, gyakran autoriterként jellemzett rendszer között, amelyekről a nyilvánosság keveset tud. A Mol a fő esélyes a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének megvásárlására, ami a magyar céget a térség egyik kulcsszereplőjévé tenné az energiaszektorban. Már a NIS megvásárlásáról szóló tárgyalások előtt is érdeklődtek magyar cégek szerbiai vízerőművekben való részesedés iránt.
Magyar cégeket is magukban foglaló konzorciumok már tíz évvel ezelőtt is részt vettek szerbiai városok közvilágításának korszerűsítésében. A BIRN korábban arról írt, hogy a LED-világítási projektekben részt vevő cégek kapcsolatba hozhatók Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a vállalkozásaival.
Orbán veje és SNS-kapcsolatok
Érdekesség, hogy ezekben az üzletekben szerb oldalról partner volt egy Dragoljub Zbiljićhez köthető cég is, aki korábban kezességet vállalt a Szerb Haladó Párt hitelére még ellenzéki időszakában.
Tiborcz István Szerbiában az ingatlanpiacon is megjelent: a Forbes beszámolója szerint az általa vezetett befektetési csoport több mint 122 000 négyzetméternyi prémium kategóriás irodaházat vásárolt Újbelgrádban.
A vasúti infrastruktúra felújításának – beleértve a Budapest felé vezető szakaszt is – több felügyeleti munkáját az Utiber nevű, többségében magyar tulajdonú cég nyerte el. Ugyanez a vállalat részt vesz a surčini Nemzeti Stadion építésében is. A Forbes Magyarország szerint az ebben részt vevő cégek Mészáros Lőrinchez, Magyarország leggazdagabb emberéhez köthetők, aki szintén közel áll Orbánhoz.
„Tökéletes” kapcsolatok
Srećko Đukić diplomata szerint a nyilvánosság csak töredékét ismeri a szerb és magyar, hatalomközeli üzleti elit együttműködésének, mivel ezek az ügyletek teljesen átláthatatlanok.
„Vučić és Orbán kapcsolata tökéletes, és objektíven nincs olyan európai vezető, akivel Vučić jobb együttműködést ápolna. Ezek a politikai kapcsolatok átgyűrűztek az üzleti szférába is, mivel az ilyen autoriter rendszerek gyakran politikai, biztonsági és gazdasági szálakon is összefonódnak, de mindez rendszerint a nyilvánosság elől rejtve marad” – mondta Đukić a Nova.rs-nek.
Példaként említette, hogy Szerbia az Oroszországtól vásárolt gázt magyarországi tárolókban helyezi el.
„Soha senki nem magyarázta meg, miért nem épültek meg Szerbiában azok a gáztárolók, amelyeket az oroszok ígértek, ráadásul regionális jelentőségűek lettek volna. Most bérleti díjat fizetünk Magyarországon, ami biztosan nem olcsó” – mondta.
Orbán bukása nagy csapás lenne Vučić számára
Đukić szerint Orbán esetleges távozása komoly megrázkódtatást jelentene Vučić rendszerének.
„Ha Orbán távozik, azzal Vučić fele is eltűnik. Orbán vereségével Vučić elveszíti egyik legfontosabb támogatóját az Európai Unióban. Igaz, Orbánnak sincs nagy legitimitása az EU intézményeiben, de ez a támogatás mégis rendkívül fontos Vučić számára” – hangsúlyozta.
Ha a választások politikai változást hoznak, az új magyar kormány várhatóan felülvizsgálja elődei tevékenységét, különösen az esetleges korrupciós ügyeket.
„Természetesen minden ügyet, minden visszaélést és minden gyanús üzletet megvizsgálnak majd – nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte, és nemcsak Szerbiával, hanem Oroszországgal kapcsolatban is. Ebben az esetben várható, hogy sok minden napvilágra kerül arról, mit tettek a szerbiai rezsimhez közel álló üzletemberek Magyarországgal és Oroszországgal. Ezért folyik ilyen elszánt küzdelem Orbán támogatásáért: amikor Vučić Orbánt támogatja, valójában saját pozícióját védi” – mondta a Nova.rs forrása.
Hozzátette, hogy Orbán rendszere más régiós országokban is jelen van, például Bosznia-Hercegovinában, főként a Szerb Köztársaságban, valamint Észak-Macedóniában.
„Talán már kevesen emlékeznek rá, de a volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevski Orbánnál talált menedéket, miután elveszítette hatalmát” – emlékeztetett Đukić.

