Bratislav Gašić védelmi miniszter bejelentette, hogy a tervek szerint ez év végén vagy a jövő év elején indulhat el a kötelező sorkatonai szolgálat Szerbiában. A miniszter megerősítette: a szolgálati idő összesen 75 nap lesz.
„A szakmai szolgálataink már minden végrehajtási utasítást és alacsonyabb szintű jogszabályt előkészítettek, már csak arra várunk, hogy a Népképviselőház elé kerüljön a törvényjavaslat. A hadsereg kapacitásai alapján nagyjából az év végére vagy a jövő év elejére lesz 100 százalékosan felkészült az első újoncok fogadására” – nyilatkozta Gašić a Blicnek.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A miniszter részletezte a 75 napos képzés felépítését is:
60 napot a katonák a laktanyákban töltenek majd.
15 napot pedig gyakorlótereken, aktív terepgyakorlatokkal töltenek el.
Gašić hangsúlyozta, hogy a hadsereg jelenleg elegendő fegyverzettel, felszereléssel és minden egyéb szükséges eszközzel rendelkeznek az érkező újoncok számára.
Megújuló laktanyák és önkéntesség
„Rendelkezésre állnak az objektumok a fogadásukhoz, köztük a katonai ambulanciák is, ahol a sorozási folyamat zajlik, de természetesen vannak még további előkészületek. A főparancsnoktól és a köztársasági elnöktől azt a feladatot kaptuk, hogy újítsuk fel a korábban tönkretett laktanyákat és épületeket, hogy olyan körülményeket teremtsünk, amelyeket a 21. században megérdemelnek a bevonuló fiatalok” – tette hozzá a tárcavezető.
A miniszter azt is közölte, hogy, a leszerelt katonákra a későbbiekben évente meghatározott számú tartalékos katonai gyakorlat vár.
A nők számára a szolgálat önkéntes marad, részükre külön befogadóképességet és feltételeket alakítanak ki.
Gašić szerint Európa-szerte megfigyelhető a sorkatonaság visszavezetése, mivel a korábbi hadszervezési modellek nem bizonyultak elég hatékonynak a modern biztonsági kihívásokkal szemben.

