„Szeretném visszakapni a magyar nyelvet. A felelősségre vonás nem megtorlás. Az elszámoltatás nem bosszú. A propagandista nem újságíró. A tény nem vélemény. A tudás nem hit. A háború nem béke. A szabadság nem szolgaság. A tudatlanság nem erő” – fogalmazott a minap Unger Anna politológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója a Partizán műsorában, az Elemzőben, George Orwell örök érvényű klasszikusát, az 1984-et megidéző mondatában.
Itt ül ugyanis a nyakunkon még mindig ez a NER-ből visszamaradt újbeszél, ami megmásítja a fogalmakat, átalakítja a viszonyrendszereket, finomít dolgokat, elhallgat tényeket, és lényegében a mellébeszélés táptalaja.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Ha külön-külön próbáljuk meg elemezni az egyes fogalmakat, akkor el kell mondanom, hogy jómagam sem szeretem a „propagandista” kifejezést. Nem szeretem, mert a „propaganda” és az abból képzett „propagandista” alapjáraton, eredeti jelentésében akár még pozitív és hasznos is lehet. Márpedig, aki manapság a propagandista kifejezést használja, annak semmi jó érzés sincs az érzelemvilágában azokkal szemben, akikre ezt mondja.
Gondoljunk csak a tévéreklámok régi szerb megnevezésére: ekonomsko propagandni program. Tehát a reklámtevékenységet nevezték egykor még propagandának, gazdasági propagandának, ami a maga módján helytálló is. Másfelől azonban a magyar nyelvben a reklámtevékenység megnevezésére – afféle gyűjtőfogalomként – az elmúlt húsz-harminc évben meghonosodott a „kreatív” meghatározás. Vagyis a reklámszakemberek lettek a „kreatívok”. Ennek sem örültem, mert a kreativitás fogalma sokkal szélesebb, mint egy átlagos tévéreklám, de akárhogy zúgolódjak is, nem én leszek a meghatározója vagy a megmondhatója annak, hogy egy-egy szakma hogyan nevezi, definiálja önmagát. Abban, hogy ez a megnevezés ragadt rájuk, én a leginkább valamiféle tanácstalanságot látok, mintha nem tudták volna eldönteni, hogyan nevezzék magukat, s végül kényszermegoldásként ez maradt. A lényeg, hogy ez a terminológia a rendszerváltoztatás utáni piacnyitással és a nagy nemzetközi reklámügynökségek (mint a Young & Rubicam, a Saatchi & Saatchi, vagy éppenséggel a McCann Erickson) magyarországi megjelenésével párhuzamosan honosodott meg.
De az eddig elmondottakból is szépen látszik, hogy a propaganda nem feltétlenül alantas és gyűlöletes dolog, mondhatni, nem ördögtől való, hiszen egyik-másik kedves, aranyos reklámfilm is a propaganda része, elmosolyodunk rajta, némelyek talán meg is könnyezik, vagy egyszerűen csak jókedvünk lesz tőle.
Sőt, az egészségügyi ismeretterjesztés is propaganda. Ha pedig egy szakszerűen, ügyesen elkészített, az iskolákban levetített propagandafilm megtanítja a nebulókat a szívmasszás és az újraélesztés apró fogásaira, akkor különösen hasznos. Hívjuk ezek még oktatófilmeknek is. Ugyanakkor pedig egy történelmi oktatóanyag vagy irodalomtörténeti tévéműsor is propaganda. És lehet azt szépen, okosan, szakszerűen, megbecsülésre méltóan is csinálni.
A propagandát nem ezért nézik le.
Amit lenéznek és megvetnek manapság az emberek, az a pártpolitikai propaganda, magyarán az uszítás, hazudozás, lejáratás, karaktergyilkosság, dezinformáció.
Ebben pedig az idei magyarországi választási kampányban semmiféle kreativitást nem láthattunk. Nagyon messze esett hát mindez a kreatívok szakterületétől.
A friss hírekben olvashatjuk, hogy a Fidesz választási vereségével kapcsolatban a jobboldali publicista, Jeszenszky Zsolt egy egészen más megközelítést alkalmazott. Azt mondta, a bukás egyik oka az volt, hogy
„Orbán Viktor, amikor Indiában járt, áldozati ajándékot vitt egy hindu templomba, akkor ő ott egyfajta bálványimádást követett el akaratán kívül, és kaput nyitott a szellemvilág felé, a gonosz szellemek felé, ezáltal beengedte őket az életébe, és hiába volt ő Isten kiválasztottja Magyarország irányítására, és kapott egy óriási lehetőséget, és Isten tényleg a tenyerén hordozta…”
Hát igen, mindebből láthatjuk, hogy Jeszenszky Zsolt – Jeszenszky Géza, az első rendszerváltoztatás magyar külügyminiszterének a fia – távolról sem jobboldali publicista, hanem csak egy gyakorló elmebeteg. Ezt ki kell mondani, mielőtt komolyan vennénk szavait és megnyilvánulásait.
Én nagyon sajnálom, hogy Jeszenszky Zsoltnak nem jött össze az olyannyira áhított lemezlovas karrierje, hiszen DJ Jeszyként még csak megmosolyogtató volt, de amit azóta művel, hogy újságírónak képzeli magát, az eleve minősíthetetlen. A szélsőségesen gusztustalan pártpolitikai propaganda legmélyebb bugyrának tekinthető, szerencsére már megszűnt Pesti TV-n tűnt fel a Politikai hobbista című műsora, ami valami furcsa módon olyan nézettséget ért el, hogy Huth Gergely, a csatornát korábban működtető Pesti Srácok főszerkesztője sem győzött dicsekedni vele. Persze, attól, hogy sokan megnézték, vagy sok megtekintést generáltak neki az algoritmusok a statisztikában, szakmai szempontból a nulla alsó hajlatát sem sikerült tisztára súrolnia. Értékelhetetlen és minősíthetetlen adások voltak ezek, amelyeket jó ízlésű ember akkor is letagadná, hogy látott, ha csak véletlenül kapcsolt oda.
A Politikai hobbista 2020-as decemberi adásában például azt tárgyalták ki vendégeivel, hogy egy polgármesterasszony (akit szándékosan nem nevezünk meg itt és most), „se nem okos, se nem túl szép”, ezért „inkább egy kecskét dugnának meg, mert azt utána meg lehet enni”.
Lehet ilyen mélyre süllyedni?
Sajnos, videodokumentáció van róla, hogy megtörtént, tehát lehetséges. Emberi lényében, nőiségében így sértegetni bárkit a televízió nyilvánossága előtt, az magát a sértegetőt minősíti. S bár a legdurvább mondatok a kérdéses adásban nem Jeszenszky szájából hangzottak el, hanem állandó vendége, Ambrózy Áron fogalmazta meg azokat, a műsorvezető később hozzátette: „nem tudnék vitába szállni vele”. Ezzel pedig lényegében magára vette, felvállalta Ambrózy mondatait, kijelentve, hogy messzemenően egyért és azonosulni tud azokkal. De nem is ez az érdekes, nem szeretnék elveszni a részletekben.
Hanem az, hogy amikor 2022 novemberében DJ Jeszy kvázi bocsánatot kért az érintett polgármestertől, akkor kijelentette, hogy ő is elvárja a bocsánatkérést a politikustól, a Pesti Srácok több munkatársa nevében, mert a polgármester propagandistáknak nevezte őket, ami legalább ugyanolyan sértő, mint amit ők elkövettek. Jeszenszky szerint egyébként a Politikai hobbista egy „szókimondó, szatirikus politikai talk show”. Hát nem!
A Politikai hobbista – ami a Pesti TV bezárása után platformot váltott és 2022 nyara óta a HírTV-n folytatódik – közelről sem, távolról sem talk show. Ez leginkább egy dilettáns valóságshow, amelynek párbeszédei és politikai véleményei nagyjából azon a szinten mozognak, mintha a hetvenes években a falusi diszkó málló vakolatú férfi vizeldéjében szereltek volna fel kamerákat, és élő egyenesben közvetítenék, hogy mi hangzik el két csuklás és három böfögés között a vályú mellett, amikor az ittas fiatalok felsorakoznak. Szakmailag ez akkora nulla, hogy még a Holdról is látszik.
A magyar televíziózás mélypontja és örök érvényű szégyene. Se méltóság, se minőség. S a profizmust már felesleges is volna számon kérni rajta.
Azzal én sem értek egyet, hogy Jeszenszky Zsolt, Ambrózy Áron, Szalai Szilárd propagandista volna: ők legfeljebb a falusi diszkó málló vakolatú férfi vizeldéjének törzsgárdájában számíthatnak bármiféle elismerésre két csuklás és három böfögés közepette. Nekik még egy valódi, igazi propagandistához is fel kellene nőniük.
És akkor hol vagyunk még attól, hogy a propagandista nem újságíró…
Tegyük hozzá: DJ-ből nem lesz szalonna! Jeszenszky Zsolt nem propagandista, nem újságíró, nem publicista, csak egy dilettáns akarnok, önjelölt, amit az angol wannabe vagy wannabee kifejezés jelöl a legjobban. Egy tőről metszett trashceleb, egy tősgyökeres lúzer, akit egy valódi, igazán szakmai szempontok alapján működő sajtóterméknél – legyen bár nyomtatott vagy elektronikus – még slapajnak sem vennék fel a teljesítménye alapján.
Nem tudom, ki tisztelte meg őt a valódi újságírók közül a publicista jelzővel, amikor a Fidesz választási vereségéről a Mandiner YouTube-csatornáján futó Frizbi című műsornak adott nyilatkozatát ismertette az ATV híradójában, de nem kellene ilyen túlzásokba esni. Tartsuk inkább szem előtt, hogy a tény nem vélemény, a tudás nem hit, a háború nem béke, a szabadság nem szolgaság, a tudatlanság pedig nem erő, és legfőképp nem nyerő.
Ennek fényében használjuk magyar szavainkat a megfelelő értelmükben.
