Szerbiában az áprilisi átlagkereset 121 805 dinár volt, ami észrevehetően magasabb a 94 588 dináros mediánbérnél. Amikor a napokban közzétették az adatot, a közvélemény – a szokásokhoz híven – meglepődött, és hitetlenkedve fogadta az állami statisztika ezen számait.
Elég széles körben elterjedt az a vélemény, hogy a bemutatott átlagkereset túl magas, és alapvetően ez táplálja a tömegek gyanakvását.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Alegtöbben a hozzánk hasonlóak társaságában mozgunk – szokások, nézetek, érdeklődési kör, sőt a jövedelem szempontjából is. A társadalomnak ez a strukturáltsága már a szocialista időkben is megfigyelhető volt, az elmúlt három-négy évtizedben pedig, amióta elindultunk a tranzíció útján, egyre láthatóbbá válik. Mivel az ember jobban hisz a hozzátartozóinak és a barátainak, mint a hatalomnak, nem meglepő, hogy a közvélemény jelentős része nem hisz az ilyen jellegű hivatalos statisztikai adatoknak. Mindenki számára a saját és a szerettei tapasztalata a legmeggyőzőbb és a legközelebbi.
A gyanakvás alapja az átlagkereset és a mediánbér közötti különbség – vagyis az a szint, amely alatt a lakosság (szegényebb) fele keres. A szocializmus idején ez a különbség összehasonlíthatatlanul kisebb volt, ami az akkori állam azon törekvését tükrözte, hogy tompítsa a társadalmi rétegek közötti feszültséget.
A medián- és átlagbérre vonatkozó adatok csak alapvető mutatói annak, hogy merre tartunk. A szerbiai bérek mélyebb elemzése sokkal többet mutatna, de a hatalom ritkán tesz közzé részletesebb adatokat. A legérdekesebb adat talán az, hogy a polgárok 67 százaléka az átlag alatti fizetést kap.
Ez világosan mutatja, hogy az átlagkeresetet már nem szabad a lakosság többségéhez kötni, pedig a szocializmusban szinte ez volt a helyzet. Az, hogy egyre több lakos számára gyakorlatilag elérhetetlen az átlagbér, még nem jelenti azt, hogy az magas lenne. Például ahhoz, hogy valaki bekerüljön a szerbiai lakosok felső 10 százalékába, közel 263 000 dináros havi keresetre van szükség (ami több mint két átlagbér), és ez a réteg birtokolja egyúttal a Szerb Köztársaság teljes vagyonának 58 százalékát.
Összehasonlításképpen: a lakosság szegényebb fele ennek a vagyonnak mindössze az 5 százalékát birtokolja – a fennmaradó 37 százalékon azok osztoznak, akik a jövedelmük alapján a gazdagabb félbe tartoznak ugyan, de nincsenek benne a legfelső 10 százalékban. A leggazdagabb egyötödnek csaknem harmincszor több vagyona van, mint a legszegényebb egyötödnek.
A legutolsóként hozzáférhető 2023-as éves adóbevallások alapján látható, hogy 29 511 polgár jelentkezett be ennek a kötelezettségnek a megfizetésére. Ez azt jelenti, hogy az akkori háromszoros átlagjövedelemnél többet kerestek, ami akkor 4,8 millió dinárt jelentett. Vagyis havonta több mint 400 000 dinárt vittek haza. Közülük a top 100 adózó 260 millió és 1,4 milliárd dinár közötti éves, munkaviszonyból származó jövedelmet vallott be, azaz havonta átlagosan 22 és 117 millió dinár közötti „fizetést” kaptak.
Ezek a számok egyértelműen mutatják, hogy kapitalizmusban élünk, ami egyre gyorsuló ütemben emeli ki mindenekelőtt a leggazdagabbakat. Mindenki más lassan beolvad abba a tömegbe, amely veszélyesen gyorsan süllyed a mediánbér felé, miközben az átlagkereset egyre távolibbá és megfoghatatlanabbá válik – írja a 021.rs.
Fotó: Pixabay
