A 250 nevet tartalmazó diáklista már hónapok óta elkészült, de csak a választások kiírása után hozzák nyilvánosságra, a törvényes határidőkkel és saját választási stratégiájukkal összhangban – mondta az N1-nek Anđela Prodanović és Marko Đenadić, az egyetemisták képviselői.
A diákok elmondása szerint a listát hivatalosan egy 10–15 személyből álló polgári csoport nyújtja majd be. A névsor nyilvánosságra hozatalának elhalasztása mögött „technikai és taktikai” okok állnak.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Prodanović azt mondta, a diákok gyakorlatilag azóta informális választási kampányt folytatnak, hogy csaknem 500 nappal ezelőtt először követelték a választások kiírását.
Ennek a kampánynak a része a Diák minden faluban és a Diák hív elnevezésű program, valamint a kopogtató kampány is. Prodanović szerint ennek során azt magyarázzák el a polgároknak, hogyan kapcsolódhatnak be a választási folyamatba.
Csak a választások kiírása után hozzák nyilvánosságra a listát
A diáklista kapcsán Prodanović megismételte: a neveket akkor teszik közzé, amikor hivatalosan kiírják a választásokat.
Đenadić elmagyarázta, hogy a diákok nem hagyományos politikai pártként indulnak. A választások kiírása után létre kell hozniuk azt a polgári csoportot, amely hivatalosan benyújtja a választási listát.
A csoport várhatóan 10–15 emberből áll majd. Đenadić szerint nem egyszerűen a diákmozgalom szűkebb vezetői köréről van szó, hanem olyan embereket választanak ki, akik megfelelnek az általuk meghatározott kritériumoknak.
Ők lesznek a választási lista hivatalos benyújtói, ezt követően pedig megkezdődhet a támogató aláírások összegyűjtése és a lista benyújtása a Köztársasági Választási Bizottsághoz (RIK).
Arra is felhívta a figyelmet, hogy más politikai pártok és koalíciók sem tették még közzé saját jelöltlistájukat. Megérti a diáklista iránti nagy érdeklődést, ugyanakkor szerinte bizonyos fokú bizalomra is szükség van a mozgalom iránt.
Đenadić szerint az is a választási taktika része, hogy pontosan mikor teszik közzé a névsort. A jogszabályi keretek alapján ezt a 30 napos választási kampány első szakaszában kell megtenniük.
A diákok kampányára költenék az állami támogatást
Đenadić beszélt arról a pénzügyi támogatásról is, amelyet a hatalom a választási kampány időszakában a polgároknak szán.
Azt mondta, az emberek vegyék fel a pénzt, majd – ha szeretnék – fordítsák azt a diákok kampányának támogatására. Ha ezt nem akarják, akkor költsék el saját belátásuk szerint.
Arra a felvetésre, hogy a jelöltek nevének nyilvánosságra hozatala esetleg ronthat a diáklista népszerűségén, Prodanović azt mondta, ettől nem tartanak.
Szerinte a jelöltek kiválasztása világosan meghatározott kritériumok alapján történt. Úgy véli, a polgárok megismerték a diákmozgalmat és bíznak annak választásában, a diákok pedig bíznak azokban az emberekben, akiket a listára választottak.
Azt állítják, önállóan is többségük lenne
Đenadić közölte, hogy saját közvélemény-kutatásaik szerint továbbra is nagyobb a támogatottságuk, mint a jelenlegi hatalomé.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezeket a felméréseket nem kezelik könnyelműen. Arra is használják őket, hogy megtudják, a polgárok mit tartanak a legfontosabb problémáknak, honnan tájékozódnak, és milyen álláspontokat képviselnek.
Prodanović szerint felméréseik azt mutatják, hogy a diáklista önállóan is rendelkezik a többség megszerzéséhez szükséges támogatottsággal. Emlékeztetett arra, hogy már azon a napon, amikor először követelték a választások kiírását, közölték: önállóan indulnak.
Együttműködés az ellenzékkel – de nem lesz közös lista
Az ellenzékkel való kapcsolatról Prodanović kiemelte a „Képviselők a diákok mellett – a választások ellenőrzéséért” elnevezésű parlamenti csoport jelentőségét.
Elmondása szerint minden újabb parlamenti képviselő, aki csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, mintegy száz további választási ellenőrt jelenthet a diákok számára a szavazóhelyeken.
A diákok szerint az ellenzékkel mindenképpen együtt kell működni a választások ellenőrzésében. Ennél szorosabb politikai együttműködést azonban nem terveznek: választások előtti koalíció létrehozása nincs napirenden.
Đenadić hozzátette, információik szerint további ellenzéki pártok is olyan döntést hozhatnak, mint a Zöld–Baloldali Front (ZLF) és a Demokrata Párt (DS), vagyis támogathatják a diákokat a választásokon.
A blokád alatt álló egyetemek diákjai közben bejelentették, hogy sajtótájékoztatót tartanak, amelyen – közlésük szerint – „bizonyos információkat és bizonyítékokat” hoznak nyilvánosságra.

