Egy hátizsáknyi Vajdaság – egyetemistaként Szegeden

Az otthoni vasárnapi ebédek szoktak a legjobb hangulatban telni. Otthon felszívom magam, pihenek, kutyát sétáltatok, és ami részemről a legfontosabb: a családommal vagyok. Délután három órakor pedig már a cuccaimat pakolom össze a hátizsákomba és a bőröndömbe. Nehéz zacskókba összeszedni az ember életének fontos darabkáit. A laptopom mellett mindig van nálam füzet, örökíró és ruhák, a lefagyasztott szármát pedig közvetlenül a vonat indulása előtt veszi ki anya a mélyhűtőből. Apa általában egy vállveregetéssel és egy kulennal búcsúzik. Állítása szerint egy szál sosem árt, ha a hűtőben van. Mindezek után útnak indulok Szegedre, hiszen ott folytatom egyetemi tanulmányaimat.

Gábrity Molnár Irén kutatásai szerint a 2010-es évek elején a vajdasági magyar egyetemisták mintegy harmada Magyarországon folytatta tanulmányait. Az akkori, mintegy 4700–5200 fős teljes hallgatói létszám alapján ez hozzávetőleg 1400–1600 Magyarországon tanuló vajdasági magyar egyetemistát jelentett.

A cikk írásakor ennél frissebb, pontos és kifejezetten a Magyarországon tanuló vajdasági magyar egyetemisták számát rögzítő adatot nem találtam. Hasraütésre pedig nem szeretnék számot mondani. Amit viszont látok, az az, hogy sokan vannak: nemcsak egyetemisták, hanem középiskolások is. Ennek okán két Szegeden tanuló vajdasági fiatalt kérdeztünk arról, hogyan élik meg a vajdaságiságukat Magyarországon, és milyen mindennapi kihívásokkal jár számukra az ottani egyetemi élet.

Major Dániel Topolyáról érkezett, és politikatudományt hallgat Szegeden, kollégiumban él. Interjúalanyunk másik tagja Feketicsről származik, média és kommunikáció szakon tanul, és albérletben lakik. Két különböző élethelyzet, két vajdasági történet, mégis ugyanaz a kérdés köti össze őket: milyen az, amikor az ember otthonról, a Vajdaságból indul el, de egyetemi éveinek mindennapjait már Szegeden éli.

Arra voltunk kíváncsiak, hogyan marad meg közben a vajdasági kötődésük, mennyire érzik magukat otthon Magyarországon, hogyan oldják meg a hazautazást, és mindez mennyibe kerül. A kollégiumi és albérleti költségektől az utazáson át egészen a mindennapi kiadásokig azt próbáltuk feltérképezni, milyen anyagi és személyes különbséget jelent Szegeden tanulni vajdaságiként.

Dani számára Szeged választása egyáltalán nem volt magától értetődő. Sokáig úgy tűnt, Szerbiában folytatja a tanulmányait, végül azonban a magyarországi továbbtanulás mellett döntött. A politikatudomány iránti érdeklődése mellett az is fontos szempont volt, hogy anyanyelvén tanulhasson.

„Sokkal nehezebb lett volna szerbül tanulni, és biztos lett volna bennem egy megbánás, hogy nem az anyanyelvemen tanulok” – mondja. A szerb nyelvet szeretné megtanulni, de az egyetemi tanulmányait nem ezen a nyelven képzelte el. Ehhez társult az is, hogy egy uniós diploma számára nagyobb lehetőségeket jelenthet, mint egy szerbiai, nem uniós diploma. Szeged pedig földrajzilag is kézenfekvő választás volt: közel van a Vajdasághoz, miközben az SZTE az ország egyik legerősebb egyeteme.

A közelség azonban nem jelenti azt, hogy a hazajárás mindig egyszerű. Dani szinte minden hétvégén hazamegy Topolyára. Többnyire autóval utazik, hol ő vezet, hol fuvarozzák. Vonattal eddig csak néhányszor ment, elsősorban azért, mert ahhoz előbb Szabadkára kell eljutnia. Az autó szerinte kényelmesebb és kiszámíthatóbb, még akkor is, ha a határon néha várakozni kell.

„Nem esik nehezemre körülbelül egy órát várni. Viszont ha annál tovább kell, az tud fárasztó lenni” – mondja. Ha valaki fuvarozza, általában mintegy 700 dinárt fizet érte. Amennyiben ő fuvaroz másokat, az üzemanyag költsége lényegében megtérül.

A másik interjúalany szintén igyekszik minél gyakrabban hazajárni Feketicsre. Ha teheti, minden hétvégén otthon van, bár az utóbbi időben ez nem mindig sikerült. Ő is leggyakrabban fuvarral utazik, de a buszt és a vonatot is kipróbálta már, utóbbi esetben Szabadkán átszállva. Szerinte a fuvar még nem jelent komoly kiadást, a tömegközlekedés viszont – különösen több járat kombinálásával – már érezhetőbb tétel.

A határátkelés egyikük számára sem jelent már különösebb akadályt, bár a hosszabb várakozást mindketten megemlítik. A két ország közötti ingázás így lassan a hétköznapjaik részévé válik.

Kollégium vagy albérlet?

A lakhatásban már jóval nagyobb különbség van a két történet között. Dani a Márton Áron Szakkollégiumban lakik, amelyet kifejezetten a külhoni magyar hallgatók számára alakítottak ki. A kollégiumot már több ismerőse is ajánlotta neki, így a közeg sem volt teljesen ismeretlen.

A havi mintegy 13 ezer forintos kollégiumi díj szerinte kifejezetten kedvező, különösen a kollégium állapotához képest. A kollégiumi életet ugyanakkor nemcsak anyagi szempontból tartja előnyösnek.

„A kollégium élet sok mindenre megtanít szerintem és egy karakterfejlődéssel is járhat” – fogalmaz. Persze, teszi hozzá nevetve, ehhez nem ártanak a jó szobatársak sem.

A másik vajdasági hallgató első évét szintén a Márton Áron Szakkollégiumban töltötte. A közösségi életet különösen szerette, és úgy emlékszik vissza rá, mintha egy kisebb „Vajdaságba” lépett volna be minden alkalommal.

A második évben azonban albérletbe költözött. Ebben az is szerepet játszott, hogy párjával együtt, viszonylag kedvező áron tudták elkezdeni építeni a közös életüket. Így ugyan a lakhatás már jelentősebb kiadást jelent, számára másfajta önállóságot is hozott. (Szegeden 2026 augusztusának elején a kiadó lakások medián bérleti díja 215 ezer forint volt – írja a Szeged365.)

Mennyi az annyi?

Dani saját számítása szerint havi 100–110 ezer forintból kényelmesen ki tud jönni Szegeden. Ebbe a lakhatás és az étkezés mellett a szórakozás is beletartozik. Utóbbira megy el szerinte a legtöbb pénz: kávézásokra, kocsmázásokra és bulikra.

Az étkezésen viszont igyekszik spórolni. Vasárnapról gyakran visz magával ételt Szegedre – például a családi ebédből, konzerveket vagy más otthoni élelmiszereket –, így a hét első felében kevésbé kell költenie. Saját becslése szerint körülbelül heti ötezer forintból megoldja az étkezést. Ehhez jön a nagyjából 13 ezer forintos kollégiumi díj, valamint a telefonszámlája, amely ugyan 15 ezer forint, de korlátlan mobilinternetet biztosít.

A másik hallgatónál az ösztöndíjak sokkal nagyobb szerepet játszanak a mindennapi megélhetésben. A Hunyadi János Ösztöndíjból fedezi az étkezést és egyéb kiadásait, szociális alapon pedig a városi közlekedéshez is támogatást kap. Ha tanulmányi ösztöndíjat is sikerül szereznie, abból már a lakhatását is tudja finanszírozni, így kevesebb segítségre van szüksége a szüleitől.

Mindketten egyetértenek abban, hogy Szegeden élni drágább, mint otthon. A különbség leginkább akkor válik látványossá, amikor a lakhatás is megjelenik a kiadások között. Ugyanakkor a költségek nem feltétlenül jelentenek leküzdhetetlen akadályt, ha az ember ismeri a lehetőségeket és tudatosan gazdálkodik.

Az ösztöndíjak között mindketten több lehetőséget is látnak. Dani tanulmányi ösztöndíjat már kapott, emellett a Hunyadi János Ösztöndíjra és a topolyai önkormányzat támogatására pályázik. Szerinte a lehetőségek adottak, csak sok esetben utána kell járni ezeknek, mert nem minden ösztöndíjat hirdetnek meg széles körben.

A másik hallgató szintén kiemelte a szociális és tanulmányi támogatásokat, valamint az egyetemi pályázatokat, amelyek között sport- és kulturális tevékenységhez kapcsolódó lehetőségek is vannak.

Több mint egy országhatár

A két történetben közös, hogy Magyarországra költözve egyikük sem hagyta maga mögött a Vajdaságot. Inkább megtanulták összeegyeztetni a két helyet.

Dani számára a vajdaságiság az identitása része, még akkor is, ha nem erre épül az egész önazonossága. „Magyarnak tartom magam, de Vajdaság lesz mindig az otthonom, ahova, ahogy tudok, rohanok is vissza” – mondja.

Közben persze vannak olyan apró akadályok, amelyeket egy Magyarországon született magyar hallgató valószínűleg nem tapasztal meg. Ilyen például a magyar telefonszám és bankszámla létrehozása, vagy egyszerűen annak megszokása, hogy a két ország rendszerei nem mindenben ugyanúgy működnek.

A Feketicsről érkező hallgató szintén büszke arra, hogy vajdasági. Szegeden azt tapasztalja, hogy a környezetében nem éri hátrány a származása miatt, sőt, éppen az teszi különlegessé, hogy más környezetben nőtt fel, és más szokásokat is magával hozott.

A két ország közötti mozgás így nem pusztán kilométerekről és útiköltségekről szól. A szegedi egyetem egyszerre jelent közelséget és távolságot: elég közel van ahhoz, hogy hétvégente haza lehessen menni, de elég messze ahhoz, hogy az ember közben egy új életet is elkezdjen.

Vasárnap délután aztán újra megtelik a hátizsák. Laptop, füzet, ruhák, egy adag otthonról hozott étel. A vonat vagy az autó elindul Szeged felé. A Vajdaság pedig marad – legalább a következő hétvégéig.

Szerző: Dévity Tamás