Mindennek van ára. A krumplinak, a húsnak, újságnak, buszjegynek, műszaki cuccoknak. Hosszasan lehetne sorolni. Egy valaminek azonban nincs ára! A hazának és a nemzetnek. Azt nem lehet eladni, kölcsönadni, kiadni, áruba bocsátani, vagy odaadni, ne adj` isten az elvesztését megünnepelni. Erre nincs joga az adott nemzet egyetlenegy tagjának sem. Ahogyan az átlagpolgárnak, úgy az adott nemzet, vagy nemzeti kisebbség vezetőjének sem. Erre nincs, soha nem is volt, és nem is lehet senkinek sem felhatalmazása.
A magyar történelem nagyjai mind tudták ezt a természetes követelményt, amit a Nemzet és a Haza elvárt tőlük. Ezer éven keresztül lankadatlanul harcoltak a magyar nemzet megmaradásáért. Sokan közülük életükkel is fizettek ezért. Magyarország számos miniszterelnökét ki is végezték a külföldi hatalmak, mert sohasem voltak hajlandóak elismerni azt, hogy a Haza tiporható, megosztható, vagy épp darabokra szedve véglegesen legyengíthető.
Azután jött a trianoni diktátum, és Magyarországot szétszabdalták. Vajdaság az akkori Szerb Királysághoz lett csatolva, amit 1918. november 25-én Újvidéken a nagy szkupstinán ki is hirdettek.
A jelenlegi haladó párti szerb vezetőség pedig kitalálta, hogy ez a nap legyen Vajdaság egyik ünnepnapja. Szerb szempontból ez logikusnak is tűnik, mert ahogy a koszovói albánok is megünneplik Koszovó megszerzését, ugyanúgy a szerbség is megünnepli Vajdaság megkaparintását.
Ettől függetlenül azonban léteznek politikai realitások, amiket nem árt figyelembe venni. És ha ez megtörténik, akkor huzamosabb ideig élhet békében egymással és egymás mellett szerb és magyar a Vajdaságban. Egy dologra azonban senki és semmi sem kötelezheti a Vajdaságban élő kisebbségi magyarságot. Ez pedig az, hogy megünnepelje a saját történelmi gyásznapját.
És láss csodát! A VMSZ, a vajdasági magyarok legnagyobb pártja, önként és dalolva kiszavazta a vajdasági parlamentben, hogy ez a magyar szempontból gyásznap ünnepnap legyen. Ilyen nemzetárulás soha még nem történt, és hiszem, nem is történhet meg a többi külhoni magyar párt esetében. Pásztor István pedig ahelyett, hogy mélységesen szégyellné magát emiatt a magyarellenes tette miatt, arrogáns hangnemben még ezt meg is próbálta elmagyarázni a következő szavakkal: el kell fogadni a másságot, a multikulturalizmust, mi a jó utat választottuk, stb.
Nem kell túl nagy műveltség ahhoz, hogy megértsük, mekkora ostobaságokat hord össze Pásztor István. Ennek az egésznek semmi köze a mássághoz, multikulturalizmushoz, és a többi balliberális ideológiához. Ezek csak üres mentegetődző szavak, olyasvalakinek a szájából, aki már túl hosszú ideje áll egy ideje múlt, élősködő párt élén. Attól a pillanattól kezdve, hogy szövetséget kötött a diktatórikus Haladó Párttal, már lehetett tudni, hogy számára nincs leállás a kárhozat útján. Mindent meg fog tenni, csak hatalmon maradhasson.
De nekem, zentai lévén, az igazi csalódást a VMSZ zentai tagjai okozták. Közülük is elsősorban azok, akiket a zentaiak képviselőiknek választottak. A 11 képviselőjük, a tanácstagok, a képviselő testület alelnöke, Zenta polgármestere. Némák maradtak, és nem vették a bátorságot, hogy bármilyen ellenállást tanúsítsanak főnökük káros és magyarellenes döntéseivel szemben. Inkább lapulnak és kisebb ellenszolgáltatásokért cserébe bólogatnak ezekre a katasztrofális politikai lépésekre, de olyan is akad köztük, aki foggal-körömmel védi Pásztor tettét.
Egy filozófiai irányvonal szerint napjainkban a történelem végét éljük, vagyis a liberális demokrácia összeomlása után megszűnik a történelem. Azt hiszem, Pásztor és áruló pártja épp ebben bízik, hisz akkor nem kell majd felelnie a történelem ítélőszéke előtt. De mivel tudjuk, a történelem soha nem szűnik meg és nem ér véget, eljön majd a pillanat, amikor egyesek a történelem ítélőszéke előtt, mások meg más fórumok előtt fognak felelni cselekedeteikért.
Tehetségtelen, önző, haszonleső, kisstílű VMSZ-politikusok szabták mindez-idáig a vajdasági magyarság sorsát. Ez az utolsó pillanat, amikor még a vajdasági magyarok felébredhetnek mély álmukból, mielőtt két szendvicset a kezükbe nyomva ki nem kísérik őket végleg északi irányba. Ahogy már egyszer meg is próbálták.
Vendégszerző: Boris Zec, okleveles jogász, a Zenta a zentaiaké! frakció tagja
